Autók és kávé a Kincsem Parkban

Végre megérkezett a napsütés és a meleg, ezzel együtt pedig tömegesen felébredtek az old és youngtimerek, sportkocsik és kabriók, stb., egyszóval minden, ami hobbiautó! Ennek örömére április 11-én szombaton nagy erőkkel megindultak a benzinvérűek akár már kora reggel, hogy bevegyék a fővárosban és a környékén lévő rendezvényeket. Kedvünkre válogathattunk, ugyanis kínálat volt bőven:

Autók és Kávé a Kincsem Parkban

Mustang Club of Hungary találkozó az 56-osok terén

Time Attack a Hungaroringen

Tavaszi rajzás a Premier Outlet parkolójában

FritzenFest találkozó Tökölön a reptéren

Oldtimerek hétvégéje a Vasúttörténeti parkban

És könnyen lehet, hogy még volt más is, ami az előbbi felsorolásból kimaradt.

Mi úgy döntöttünk, hogy a Kultmobil által szervezett magyar Cars and Coffee-val kezdjük a napot, mielőtt még a kis Golf Cabrio-val ellátogatnánk a Bogarak (és természetesen egyéb Volkswagenek) rajzására Budaörsre. 8 óra 40-re értünk a lóversenypálya bejáratához reménykedve abban, hogy már a kicsit későbben kelők is ott lesznek a 8-kor kezdődött találkozón. Vártuk a bejáratnál a nagy sort, ahogy az lenni szokott bármilyen rendezvényen, de sehol senki... Talán még túl korán jöttünk? Természetesen nem, ismét nem csalódtunk a megszállottak és fanatikusok nagy körében. Beljebb érve láttuk, hogy bizony már a résztvevők többsége megérkezett a rendezvényre, szépen sorakoztak a füves placcon a járgányok. Először egy már ismert, gyakori résztvevővel futottunk össze a kocsisor elején, amit mindig ki kell emelni, talán nem is kell magyarázni, hogy miért - és most következzenek a kedvenc megjelent autók:

Alfa Romeo Montreal

Chevrolet Corvette C3 Collector Edition

Ez a Chevy volt a következő autó, mely igazán megragadta a figyelmünk. Nem is hétköznapi C3-as ez (már ha lehet egy Corvette hétköznapi), hanem egy Collector Edition. Mit takar a név? 1982 volt az akkor már 15 éve piacon lévő modell utolsó éve, mielőtt még végleg leállították volna a gyártását. Ebből az alkalomból készült el a "Gyűjtői" kiadása a C3-asnak, melyből összesen 6759 darabot adtak el, ha információim helyesek. Ezüst-fekete külső színkombináció, (baromi vagány) turbina felnik, felnyitható hátsó üveg, mint bizonyos főbb jellemzői ennek a verziónak. Ez volt az első Corvette, melynek ára meghaladta a 20.000 dollárt. 1967-ben a bevezetéskor még kevesebbe került egy vadiúj 'Vette, mint 5000 dollár. Érdekesség még, hogy 1982-ben csupán 200 lóerős volt az 5,7 literes small-block, mely ezekbe az autókba került. Valljuk be, azért ez nagyon nem kiemelkedő teljesítmény egy ekkora blokktól. Nyilván ennek megvannak az okai, de ezeknek részletezésébe ebben az írásban nem térnék ki. Érdekesség még, hogy a motorok teljesítménycsökkenési tendenciája a Corvette-nél már a 70-es évek elején megkezdődött és '75-re bontakozott ki teljesen, abban az évben amellett, hogy már a big-blockkal nem is volt elérhető a C3, az 5,7 literes V8-as teljesítménye 165 (!) lóerő volt. Tegnap olvasva ezt az adatot meg kell mondjam, eléggé meg is lepődtem.

Rally legenda is akadt a reggeli kávé mellé, nem is egy! A Delta osztag 5 főt számlált, HF Integrale, HF Turbo, ki mit szeret, volt miben gyönyörködnie a Lancia fanatikusoknak. 

 Egy "Foose design" Dodge Charger és egy Pontiac Trans Am feszítenek a reggeli nap fényében.

Peugeot 205 Rallye és egy Datsun 280Z nem mindennapi párosa.

Egyszerű, klasszikus, sportos beltér a Datsunban. 

Idő közben begurult még néhány érdekesség erősítve az amerikai különítményt.

Jókedv, integetés, jó autók, erről kell szólnia egy ilyen rendezvénynek. Egy idősebb úr és hölgy gurult be ezzel a kiválló állapotú Karmann Ghiával, még színesebbé téve (szó szerinti értelemben is) a felhozatalt.

A végére pedig a C3-as mellett másik személyes kedvencemet hagytam, ami nem más, mint természetesen egy 911-es, teljes nevén 911 3.2 Carrera Cabriolet, abból is egy USA kivitel. A nyitott tetejű G-szériás 911-esek '84-től voltak kaphatóak,  így az OT rendszám alapján a kora könnyen behatárolható az autónak, '84-es, vagy '85 elején készülhetett. És most látom csak az esemény Facebook oldalán, később érkezett egy szintén 3.2 Carrera 911-es is, csak piros és Targa. Nagyon fájó pont ez, hogy lemaradtunk róla. Majd legközelebb!

Röviden, tömören a teljesség igénye nélkül ez volt az 5. Autók és kávé, melynek kiváló helyszínt adott a Kincsem park. Remélem lesz itt még ilyen találkozó, mert nagyon hangulatos és szép a hely (kivétel jelenleg a néhány képen látható, javítás alatt lévő lelátót, de azok az állványok se lesznek ott örökké). Az idő szuper volt, a szervezés, a helyszín és a hangulat szintén, a felhozatal pedig most is tartogatott érdekességeket, ritkaságokat, köszönjük! Aki szeretne még képeket látni a rendezvényről és a megjelent autók soráról teljes képet kapni, érdemes körülnéznie a neten (pl. itt), sokan osztottak meg még fotókat.

Galéria a Facebook-on: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.672693219523492.1073741843.405899022869581&type=1

McLaren F1 tulajdonos lettem!

Vannak olyan dolgok, amiket kisgyerekként elég egyszer meglátnunk, elolvasnunk vagy meghallanunk, és akkor bekattan valami... Sok minden bekattant nálam is, mint például néhány bizonyos autótípus. Legyen hát szó most egy ilyen négykerekűről, még pedig az alábbiról:

Mindig is lenyűgözött a McLaren F1. 8-9 éves voltam, mikor először megláttam a Világrekordok 2003 című könyvemben. Tágra nyílt szemekkel olvastam a nagy számokat: 12 henger, 627 lóerő, 386 kilométer/órás végsebesség, 3,2 másodperces százas (más források szerint 60 mérföld/órás = 96,5 km/h) sprint. Az autókat már akkor is imádtam, így gyakran visszatértem az adott oldalra gyönyörködni a fotóban, és újra meg újra elolvastam a leírást. Akkor a kedvenc típusommá vált az F1, amihez a Need For Speed II a benne megtalálható videóval és képekkel nagyban hozzájárult. Ebben az időben szerethettem bele a '80-as, '90-es évek szuper és szuper és hiperautóiba, mint a Lamborghini Countach (még nekem is a szobám falát díszítette, illetve díszíti a mai napig), a Diablo SV, a Jaguar XJ220, a Ferrari 550 Maranello, a Lotus Esprit V8, a Ferrari F50 és még sorolhatnám... Az előbb felsorolt listában szereplő gépek mai napig az örök kedvenc kategóriába tartoznak nálam, ahogyan a McLaren F1 is, melynek első helyét még a fejemben valamivel később végbemenő Porsche térhódítás sem tudta elvenni. A különféle változatok közül a letisztult, egykori rekorder, alap verzió a favorit, pont úgy, mint amit könyvben és a programban láttam. Általános iskola alsó tagozatban, mikor különböző fogalmazásaim főszereplője is volt a típus, nem gondoltam volna, hogy valaha birtokolhatok is egyet. Aztán úgy hozta a sors, hogy 20 éves koromra McLaren tulajdonos lettem...

... egy 1:18-as méretarányú AUTOart McLaren F1 tulajdonosa! Az 1:1-es verzióról már letettem, az alapból is hihetetlenül drága, millió dolláros sportkocsi ára manapság a 9-10 millió euró körül mozog. Nemrég látott napvilágot a hír, miszerint Rowan Atkinson 11 millió euróért árulja fantasztikusan gyönyörű (és kétszer csúnyán összetört, bár a gyár által teljes mértékben helyreállított) F1-esét. Akármilyen optimista vagyok is, azt hiszem, hogy ez a vonat már elment, marad a 964 Targa, mint elérhetőbb álom. Na, de vannak különféle modellgyártók, akik kisegítik (vagy kihasználják?) a magam fajta megszállottakat, és valóra váltják álmaikat különböző méretarányokban. Három éve még csak Maisto, Bburago és hasonló kategóriás gyártóktól származó modellekből állt flottám, mikor egy HotWheels Elite 308 GTB megvétele, majd ezt követően egy AUTOart Porsche 930 Turbo 3.0 beszerzése után elkapott a gépszíj. Lenyűgözött e két 1:18-asnak a kidolgozottsága, "tökéletessége" az addigi gyűjteményem tagjaihoz képest. Szép lassan elkezdtek hát szaporodni a gépek a prémiumabb gyártóktól, kicsit beleástam magam a témába. Természetesen fel is merült az 1:18-as McLaren F1 gondolata, így jöhetett a variációk egy témára című fejezet, az internetes keresgélés. Örök favoritként valami nyálcsorgatós darabot szerettem volna szerezni, tehát a Maisto egyből ki lett lőve. Kedvenc gyártóm, az AUTOart verziója eredetileg szóba sem jött, hisz az ebay-en lévő 57-65 ezer forintos árak kiverték a biztosítékot.

Ezután a nem olyan rég bemutatott Minichamps verzióval is szemezgettem, de a képeket nézve nem győzött meg, nem találtam elég szimpatikusnak. Bár egy AA változat képeinek megtekintése után melyik tűnik igazán annak, kérdezem én most a modelles kollégákat? Így arra jutottam, egy UT Models változatot kéne szereznem, miután az itthon árult AUTOart verziók hirdetői érthető módon mindig nemet mondtak a modell piaci árához képest némiképp alacsony, de talán még nem pofátlan ajánlataimra (de hát valahol meg kell húzni a határt). Már ajánlatot is tettem egyre, mikor felbukkant egy F1-es az utóbb említett, A-betűs gyártótól, az hirdető által kért összeg pedig hihetetlen mód megegyezett közgázos kifejezéssel élve rezervációs árammal. Tehát még pont annyit kértek érte, amennyit még épp hajlandó lettem volna kifizetni. Innentől kezdve már csak az volt a kérdés, hány órába telik magamat meggyőzni arról, hogy én akkor ezt most megveszem. Pár nappal később már meg is volt számomra minden idők legkomolyabb szériaautója a gyűjteményben.

     Lássuk hát, mivel találkozik az ember a doboz felnyitása után! Ami egyből feltűnt, az a "hülyeségek" halmaza, de a jó fajta hülyeségeké, melyek a modellhez, vagyis inkább az élményhez járnak. Mert ilyen árért már azt kell kapnia az embernek, de ezt a gyártó tudja jól. Ezért is ad olyan dolgokat az autó mellé, mint a saját márkás feliratú nagyító, a szintén AUTOart logóval ellátott törlőkendő,  a Certificate és a kis füzet, melyben információkat találunk a típusról, és rengeteg képet láthatunk a modell mindegy egyes apró részletéről, melyeket érdemes aztán szabad szemmel felfedezni.

Az élményt fokozva csak ezek tanulmányozása után csavaroztam ki a hőn áhított műremeket, majd kezdtem a szemügyre vételt. Még nem volt olyan modellem, melybe nem tudtam belekötni, valami kis apróság mindig volt, amely nem stimmelt/picit más volt az eredeti autóhoz képest, nem élethűen lett kidolgozva. Hát, ez nem olyan! Akármennyit nézem, nem találok oda nem illő, más, furcsa, csúnya részletet. Hihetetlen, de nem... Hozzáteszem, nem is szeretnék. Nem véletlenül volt ez oly sokáig a gyártó "Recommended", azaz ajánlott termékei között.

Az általam beszerzett változat a Magnesium / Metallic Silver színű, bár ezzel azt hiszem nem mondtam sok újat. A gyártó még feketében, fehérben és "platinum ezüstben" kínálja. Rendkívül sok finom részletet fedezhetünk fel az autó külsején anélkül, hogy bármit kinyitnánk. Minden szinte tökéletes, rendkívül részletes. Mint már mondtam, kötözködni nem is tudok. A beömlők, a lámpák kidolgozása példás, ahogyan az a képeken is látható. Ami meglepett, az a "futómű" megléte, a kerekek rendkívül finom rugózása, más flottában lévő (jellemzően Porsche vagy Corvette) AUTOart modellen ez hiányzik. A féknyergek, felnik egyaránt példásak, a központi csavar közepén pedig látható az F1 felirat is természetesen.

Mindig tanul valamit az ember, különösen akkor, ha olyan típusról van szó, melyet még sosem látott élőben. Meglepő újdonságként fedeztem fel, hogy az ajtók gyakorlatilag benyúlnak a küszöb alá, ami korántsem olyan vastag, mint azt gondolná az ember. Ebből adódik egy kis kellemetlenség, legalábbis ami engem illet. Szokás szerint a küszöböknél fognám meg a modellautót. Sajnos ez itt nem opció, hisz igazából az ajtóknak az alján van a kezem. Miután ezeknek a nyitási mechanikája modellek szintjén eléggé összetett és érzékeny, nem pedig valami egyszerű, vastag zsanér, ezért nem szívesen feszegeti ezt az ember, főleg ha ilyen különleges és egyáltalán nem olcsó dologról van szó. Hasonló a helyzet a csomagtartó résznél is (amire mindjárt kitérek). Lehet még csak nem szoktam hozzá, és túlságosan elővigyázatos is vagyok, de jobb ezekre figyelni, mint aztán egy óvatlan mozdulattal kárt tenni kedvencünkben.

A csomagtartóra egyszerűen csak annyit tudok mondani, hogy zseniális. Mint ahogy az az igazi gép esetében is van, mindkét oldalt az ajtók mögötti panelben van kialakítva egy tároló rekesz, melybe minimális mennyiségű poggyászunkat tehetjük. Hiperautó szinten helykihasználásból dícséretes! Ami a hihetetlen, hogy ezt nem csak kiválóan megvalósította az AA, hanem még az F1 feliratú, méretre szabott bőröndöket is legyártották hozzá mindkét oldalra... A rekeszek zárása ötletesen van megoldva, kis mágnesek segítségével, így nem kell tőle tartani, hogy óvatlan mozdulatokra kinyílnak ezek a részek. A paneleknek a belső oldalán pedig ott a karbon(minta), abba sem lehet belekötni.

Belső fotót nehéz összehozni, egy ilyen sikerült. Igazából magáért beszél a kép, nagyíthatjuk nyugodtan a képet, nem fogunk találni bántó részleteket. Nem hiába, aki nagyítót csomagol a modell mellé, az tudja, mit csinál, hisz nem veszélytelen az ötlet. A kilométeróra, az ülések, a gombok mind precízen ki vannak dolgozva. Ó, csak egyszer élném meg, hogy igazából ott üljek középen az F1 V12 felirat mögött...

Az orr rész és a hátsó spoiler egyaránt nyílik, újabb részletekben merülhetünk el, ha eddig még nem lett volna elég.

A motortér is példás. Kábelek a helyükön, az ezüst és aranyborítású részek is pont, mint az eredeti autó esetében. Itt is találunk egy kis karbont is.

A gyártó oldalán is elérhető néhány kép a modellről, ott tovább lehet gyönyörködni, vagy pedig meggyőzni magunkat abban, hogy igen, ez kell! Őszintén ajánlom mindenkinek, rajongóknak és a típus iránt érdeklődő gyűjtőlnek egyaránt, nem fognak csalódni. Egyetlen negatívum, amit most fel tudok hozni a saját példányom ellen, az az, hogy nyikorognak a kerekek, ha tologatom az autót. Erre egyszerű a megoldás: nem kell tologatni, nem játék. Ez egy "műtárgy", egy gyűjtői darab, egy hatalmas büszkeség, amit néha elő kell venni, megtörölgetni, kinyitni, megcsodálni, sóhajtani egyet, aztán visszarakni a vitrinbe, és reménykedni, hogy legalább egyszer összehoz a sors egy igazival az utcán. És akkor egy (nagyon)nagybetűs tétel teljesülne az autós bakancslistáról. Remélem egyszer eljön az a nap, én optimista vagyok! 

Ferrari múzeum - Maranello

Vannak helyek, ahova minden autófanatikusnak legalább egyszer el kell zarándokolnia az életében, már ha megteheti.  Ezek közé tartozik természetesen az olasz autó imádók Mekkája is, Maranello, a Ferrari gyár és múzeum otthona. Voltam olyan szerencsés helyzetben, hogy lehetőségem adódott meglátogatni a várost és megcsodálni a Museo Ferrari által rejtett itáliai remekműveket. Jó ideje lógok már a blognak legalább egy rövid képriporttal, melyet most pótolnék. Lássuk hát, mit rejtett három évvel ezelőtt a múzeum!

2011 júliusában röpke 130 kilométerre nyaraltunk Maranello városától, ami még a veszélyzónába esik, mármint a család szempontjából. Veszélyzóna, ugyanis ahhoz nincs elég messze, hogy a két hétből egy napot ne lehessen ledumálni arra, hogy megnézzük az olasz paripákból álló kiállítást. Nem is úszták meg, legalábbis ami apámat illeti, így a lányokat hátrahagyva egy szép napos reggelen elindultunk felkeresni a Ferrarik hazáját. 

Ahogy közeledtünk célpontunk felé, szép lassan kezdtek szaporodni az ágaskodó lovas emblémával ellátott autók - legalábbis én így vizionáltam magamban az út előtt a dolgot. Ehelyett elég nyugodt utunk volt minden szempontból gyér forgalommal. Amíg nem közelítettük meg a gyárat, emlékeim szerint még csak sportautót sem nagyon láttunk, nem hogy Ferrarit. Aztán elértünk a múzeum utcájába, és egyből megváltozott a kép. Előbukkantak a mindenféle ferraris kiegészítőket árusító boltok és a tesztvezetőkre váró járgányok is. Először egy F355 GTS akadt meg a szemünk (elég jól illeszkedik a tető, ezért nehezen kivehető a képen, hogy ez igazából a targa kivitel).

Pár méterre tőle Californiák, egy 458 Italia és egy sárga 430 Scuderia várta a kicsit csapatni vágyó rajongókat.

Biztosan van több hely is a környéken, mi kettő céget láttunk, akinél ki lehetett próbálni, mit tud egy ilyen autó. A másik helyen többek között 599 GTB-t is lehetett vezetni, és ott árválkodott egy szürke 550 Maranello is az egyik bolt előtt, őt épp senki nem szerette volna kipróbálni. Nyilván a legtöbben megőrülnek az F1 váltóért és az új típusokért, no meg a piros színért, nála úgy gondolom ezért lehetett kisebb az érdeklődés. Én pedig ott álltam jogosítvány nélkül, 17 évesen... Mondanom sem kell, hogy nagyon sajnáltam a dolgot. Ugyan nem olcsó egy-egy próbakör, bármelyik autót is választjuk, de azért ki van találva a koncepció, az itthoni tesztvezetés árakat nézve nincs túlárazva az üzlet és pörög is. Szó nélkül vittem volna (és vinném ma is) az összes kipróbálható Ferrari közül az 550-est a klasszikusokat idéző nyitott kulisszás, manuális váltóval, úgy az igazi! 

A Maranello mögötti ajándékboltban is Ferrari állt, egy Testarossa:

A múzeumba belépve az első állomás természetesen a shop volt, ahol a hívők egyből ki is élhetik magukat. Könyvek, órák, modellek, gyakorlatilag minden volt, ami a Ferrarihoz köthető, vagy amire legalább rá lehet nyomni a logót, és jól is mutat pirosban. Ezután pedig következtek végre a négykerekű csodák! Egy 1947-es autó fogadott minket a kiállítás bejáratánál, ez a Ferrari 125 S. V12-es, 118 lóerős, 1496,7 köbcentis motor hajtja, ilyenről sem hallottunk még sokan, úgy gondolom.

Ferrari 166 F2:

A szivar alakú versenyautótól balra nyíló teremben a márka korai modelljeiből láthattunk egy kis ízelítőt. Ferrari 195 Inter:

Nem az a tipikus Ferrari forma. Érdekes!

 Ferrari 750 Monza:

Ferrari 250 GT SWB:

Na, ez kiveri a biztosítékot, legalábbis nálam. Őt és az utána következő 250-est már a művészet kategóriájába sorolnám. Micsoda autók születtek az 50-es évek végén... Nem mondom, manapság is készül jó pár fantasztikum, de aki aligha találni ennyire kívánatos autókat bármelyik gyártó jelenlegi modellpalettáján.

 Ferrari 250 GT Competizione:

Az első emelet második felén a versenyzésen volt a hangsúly. A képen 1999-től 2003-ig Forma 1-es motorok láthatóak:

Sok más érdekesség is helyet kapott a kiállításon, mint például bukósisakok, díjak, vagy az eddigi F1-es autók modelljei évek szerint sorrendben. Itt látható belőlük egy részlet:

Ferrari 365 GTB4 Competizione:

A második emeleten ismét visszautaztunk kicsit az időben. Ő egy elég korai, 1949-es darab, pontosabban egy Ferrari 166 Aerlux. 

 Ha nem a múzeumban látom és nem lenne rajta embléma, meg nem mondtam volna, hogy milyen autó.

 Ferrari 250 California:

Ferrari 275 GTB4:

 Történelmi sor. A 275-ösön már megjelentek hátul a  Ferrarira jellemző kerek lámpák. Ó, mily tökéletes hátsó ez?

Következett az első szériás 911 S-ek kihívója, a 2 literes, 180 lóerős V6-os motorral szerelt 246 Dino GT:

Ezzel a kék színnel teli találat, a legszebb Dino, amit valaha láttam.

Modern típusok is szerepeltek a múzeum repertoárjában. Egy volt közülük az 599-es nyitott, limitált változataként ismert Ferrari SA Aperta, melyből összesen 80 készült, s melyben az 599 GTO 670 lóerős motorja teljesít szolgálatot. 

 Természetesen az akkori legfrissebb modell, a 458 Italia sem maradhatott ki a kiállított autók sorából:

 Ferrari 599 XX:

A Ferrari színpalettába is betekintést nyerhettünk. Részlet:

A világbajnok F1 gépek sem maradhattak ki, ők külön teremben kaptak helyet: 

A végére pedig három különlegességet hagytam. Az egyik a 2011-ben még csúcs-Ferrariként nyilvántartott Enzo volt, mely saját szobában várt minket:

A legritkább közúti autó minden bizonnyal ez a Ferrari 360 Barchetta volt, amit Luca di Montezemolo kapott esküvői ajándékként Giovanni Agnellitől. Egy darab ilyen 360-as készült összesen.

Végül, de nem utolsó sorban következzen a kedvencem a napról. Azt hiszem be sem kéne mutatnom, de azért az illem úgy kívánja, hogy kiírjam az ő nevét is: Ferrai F40. 

Vitathatatlanul minden idők egyik leg**** sportautója. A csillagok helyére gyakorlatilag bármilyen pozitív jelző beírható, mindenki választhat kedvére rajongástól függően a szép, csodás, fantasztikus stb. szavak közül.

A csúcson kell abbahagyni - szokták mondani. Szóval ami a cikket illeti, azt hiszem itt be is fejezem az írást, és nem is teszek be több képet sem. További szép napot mindenkinek!