Vannak helyek, ahova minden autófanatikusnak legalább egyszer el kell zarándokolnia az életében, már ha megteheti. Ezek közé tartozik természetesen az olasz autó imádók Mekkája is, Maranello, a Ferrari gyár és múzeum otthona. Voltam olyan szerencsés helyzetben, hogy lehetőségem adódott meglátogatni a várost és megcsodálni a Museo Ferrari által rejtett itáliai remekműveket. Jó ideje lógok már a blognak legalább egy rövid képriporttal, melyet most pótolnék. Lássuk hát, mit rejtett három évvel ezelőtt a múzeum!
2011 júliusában röpke 130 kilométerre nyaraltunk Maranello városától, ami még a veszélyzónába esik, mármint a család szempontjából. Veszélyzóna, ugyanis ahhoz nincs elég messze, hogy a két hétből egy napot ne lehessen ledumálni arra, hogy megnézzük az olasz paripákból álló kiállítást. Nem is úszták meg, legalábbis ami apámat illeti, így a lányokat hátrahagyva egy szép napos reggelen elindultunk felkeresni a Ferrarik hazáját.
Ahogy közeledtünk célpontunk felé, szép lassan kezdtek szaporodni az ágaskodó lovas emblémával ellátott autók - legalábbis én így vizionáltam magamban az út előtt a dolgot. Ehelyett elég nyugodt utunk volt minden szempontból gyér forgalommal. Amíg nem közelítettük meg a gyárat, emlékeim szerint még csak sportautót sem nagyon láttunk, nem hogy Ferrarit. Aztán elértünk a múzeum utcájába, és egyből megváltozott a kép. Előbukkantak a mindenféle ferraris kiegészítőket árusító boltok és a tesztvezetőkre váró járgányok is. Először egy F355 GTS akadt meg a szemünk (elég jól illeszkedik a tető, ezért nehezen kivehető a képen, hogy ez igazából a targa kivitel).
Pár méterre tőle Californiák, egy 458 Italia és egy sárga 430 Scuderia várta a kicsit csapatni vágyó rajongókat.
Biztosan van több hely is a környéken, mi kettő céget láttunk, akinél ki lehetett próbálni, mit tud egy ilyen autó. A másik helyen többek között 599 GTB-t is lehetett vezetni, és ott árválkodott egy szürke 550 Maranello is az egyik bolt előtt, őt épp senki nem szerette volna kipróbálni. Nyilván a legtöbben megőrülnek az F1 váltóért és az új típusokért, no meg a piros színért, nála úgy gondolom ezért lehetett kisebb az érdeklődés. Én pedig ott álltam jogosítvány nélkül, 17 évesen... Mondanom sem kell, hogy nagyon sajnáltam a dolgot. Ugyan nem olcsó egy-egy próbakör, bármelyik autót is választjuk, de azért ki van találva a koncepció, az itthoni tesztvezetés árakat nézve nincs túlárazva az üzlet és pörög is. Szó nélkül vittem volna (és vinném ma is) az összes kipróbálható Ferrari közül az 550-est a klasszikusokat idéző nyitott kulisszás, manuális váltóval, úgy az igazi!
A Maranello mögötti ajándékboltban is Ferrari állt, egy Testarossa:
A múzeumba belépve az első állomás természetesen a shop volt, ahol a hívők egyből ki is élhetik magukat. Könyvek, órák, modellek, gyakorlatilag minden volt, ami a Ferrarihoz köthető, vagy amire legalább rá lehet nyomni a logót, és jól is mutat pirosban. Ezután pedig következtek végre a négykerekű csodák! Egy 1947-es autó fogadott minket a kiállítás bejáratánál, ez a Ferrari 125 S. V12-es, 118 lóerős, 1496,7 köbcentis motor hajtja, ilyenről sem hallottunk még sokan, úgy gondolom.
Ferrari 166 F2:
A szivar alakú versenyautótól balra nyíló teremben a márka korai modelljeiből láthattunk egy kis ízelítőt. Ferrari 195 Inter:
Nem az a tipikus Ferrari forma. Érdekes!
Ferrari 750 Monza:
Ferrari 250 GT SWB:
Na, ez kiveri a biztosítékot, legalábbis nálam. Őt és az utána következő 250-est már a művészet kategóriájába sorolnám. Micsoda autók születtek az 50-es évek végén... Nem mondom, manapság is készül jó pár fantasztikum, de aki aligha találni ennyire kívánatos autókat bármelyik gyártó jelenlegi modellpalettáján.
Ferrari 250 GT Competizione:
Az első emelet második felén a versenyzésen volt a hangsúly. A képen 1999-től 2003-ig Forma 1-es motorok láthatóak:
Sok más érdekesség is helyet kapott a kiállításon, mint például bukósisakok, díjak, vagy az eddigi F1-es autók modelljei évek szerint sorrendben. Itt látható belőlük egy részlet:
Ferrari 365 GTB4 Competizione:
A második emeleten ismét visszautaztunk kicsit az időben. Ő egy elég korai, 1949-es darab, pontosabban egy Ferrari 166 Aerlux.
Ha nem a múzeumban látom és nem lenne rajta embléma, meg nem mondtam volna, hogy milyen autó.
Ferrari 250 California:
Ferrari 275 GTB4:
Történelmi sor. A 275-ösön már megjelentek hátul a Ferrarira jellemző kerek lámpák. Ó, mily tökéletes hátsó ez?
Következett az első szériás 911 S-ek kihívója, a 2 literes, 180 lóerős V6-os motorral szerelt 246 Dino GT:
Ezzel a kék színnel teli találat, a legszebb Dino, amit valaha láttam.
Modern típusok is szerepeltek a múzeum repertoárjában. Egy volt közülük az 599-es nyitott, limitált változataként ismert Ferrari SA Aperta, melyből összesen 80 készült, s melyben az 599 GTO 670 lóerős motorja teljesít szolgálatot.
Természetesen az akkori legfrissebb modell, a 458 Italia sem maradhatott ki a kiállított autók sorából:
Ferrari 599 XX:
A Ferrari színpalettába is betekintést nyerhettünk. Részlet:
A világbajnok F1 gépek sem maradhattak ki, ők külön teremben kaptak helyet:
A végére pedig három különlegességet hagytam. Az egyik a 2011-ben még csúcs-Ferrariként nyilvántartott Enzo volt, mely saját szobában várt minket:
A legritkább közúti autó minden bizonnyal ez a Ferrari 360 Barchetta volt, amit Luca di Montezemolo kapott esküvői ajándékként Giovanni Agnellitől. Egy darab ilyen 360-as készült összesen.
Végül, de nem utolsó sorban következzen a kedvencem a napról. Azt hiszem be sem kéne mutatnom, de azért az illem úgy kívánja, hogy kiírjam az ő nevét is: Ferrai F40.
Vitathatatlanul minden idők egyik leg**** sportautója. A csillagok helyére gyakorlatilag bármilyen pozitív jelző beírható, mindenki választhat kedvére rajongástól függően a szép, csodás, fantasztikus stb. szavak közül.
A csúcson kell abbahagyni - szokták mondani. Szóval ami a cikket illeti, azt hiszem itt be is fejezem az írást, és nem is teszek be több képet sem. További szép napot mindenkinek!
