Ferrari Cavalcade 2016 - Velence

A Cavalcade, amit minden Ferrari rajongónak egyszer látnia kell. Látnia, éreznie, hallania, az olasz márka hívőinek ez közel olyan, mint a nirvána. Legalábbis valami olyasmi lehet, ha még én is, az abszolút Ferrari tisztelő és szerető, de főállású Porsche rajongó úgy gondolok rá, mint az egyik legkomolyabb autós rendezvény, amit valaha láttam. Pedig basszus, én csak egy átlag halandó vagyok, akinek köze nincs az egészhez, csupán az út mellől szemléli, fotózza az előtte elsuhanó járműveket, és próbálja feldolgozni, amit lát. Bár a rendezvény nem a legjobb szó, ez több, színtiszta élmény, egy brutálisan tömény Ferrari szörp, amit nem tudsz eléggé hígítani, mert még akkor is eszméletlen durva – de nem is akarod. Tartósítószert sem tartalmaz, mert ez anélkül is örökké eláll, szavatosságot értelmetlen lenne ráírni. Ha volt már, hogy autótól libabőrös lettél, akkor van benned egy kis benzinvér és sosem felejted el.   

Miután tavaly megvolt az első Cavalcade-om, amiről két cikk is született (1. rész, 2. rész), úgy gondoltam, idén már rutinos vadászként nem érhet meglepetés. Nem, a francokat nem, de erről majd később. A mostani sztori úgy kezdődött, hogy végleg eldöntöttük két vérbeli autófotós kollégával: megvalósítjuk az évek óta szemünk előtt lebegő álom spotter nyaralást, vagyis elmegyünk a Franciaországba, hogy a Cote d’Azure gyöngyszemében, Monacoban felkutassunk annyi penge négykerekű tárgyat, amennyit csak lehetséges. A túráról habár beszámoló még nem született, a blog Facebook oldalán már pár kép látható!

2015-ös hangulatkép

A szállást már télen lefoglaltuk, ekkor még nem is gyanítván, hogy mi fogja a kirándulás végén feltenni az i-re a pontot. Eltelt pár hónap, időközben pedig kiderült, hogy a 2016-os Ferrari Cavalcade központja Velence lesz, amit keresztez a Monaco-Budapest útvonal is, már amennyiben kocsival megy az ember és a legrövidebb utat választja. Itt pedig már azt hiszem mindenki sejti, hogy mi következik, természetesen autóval mentünk és természetesen pont beleesett a Cavalcade nyaralásunk időintervallumába. Véletlen? Talán, bár egyesek szerint véletlenek nincsenek. Úgy látszik, rendes fotósok voltunk, az autós gondviselés pedig úgy gondolta, hogy szép magyarosan fogalmazva kimaxolja nekünk a spotting túrát, ezúton is nagyon köszönjük!

Úgy gondoltuk az utazással kapcsolatban, hogy kemények leszünk, egy percet sem hagyunk kárba veszni és még egy kicsit spórolunk is. Szállást szombattól foglaltunk csütörtökig, tehát 5 éjszakára, egy jó munkanap után pár órát pihenve (pakolva), péntek esti indulással így egy éjszakát már kihúztunk, ráadásul szombaton még fotózni is tudtunk érkezés után, nem kihagyva ezzel egy értékes, forgalmas hétvégi napot. A visszautat ugyanilyen „lazára” terveztük, csütörtök délelőtt kényelmesen elindulunk hazafele, délután 4-5 körül odaérünk Velencébe, ahol pedig megvárjuk a parkolóhelyre visszatérő autókat, aztán majd hazaérünk valamikor másnap hajnalban. Ha egy munkanap után kibírtuk a 13-14 órás utat alvás nélkül, majd lepakolás után bementünk Monacoba, ahol még koraestig fotóztunk, akkor kialudva magunkat már mindegy, hogy az indulást követően 14 vagy 20 óra múlva érünk haza, nem?

Melyik kezembe harapjak szituáció, a lehető legrosszabb egy ilyen rendezvényen. El kell dönteni, elölről vagy hátulról szeretnél fotót egy-egy gépről, de az se biztos, hogy sikerül mindegyiket jól lefotózni.

A nagy kérdés az volt, Velencében hol találjuk meg a kb. 100 Ferrarit? Feltűnőek, az biztos, na meg a város sajátosságai révén nem is nagyon lehet sok helyre elrejteni ennyi autót ott, ahol a világon minden bizonnyal a legmagasabb az egy lakosra jutó gondolák száma a földrajzi sajátosságok miatt. A rendezvény első napján készült képek alapján tudtuk, hogy egy parkolóház a központ, de melyik lehet az? Az egyetlen, hiszen csak egy van – írta nekünk Josh Cartu akinek ezúton is köszönjük a választ! Viccesen hangzik, de logikus, hogy egy ilyen hely nem a parkolóktól fog hemzsegni. Az, hogy hogyan találjuk meg, már más téma volt, de minden flottul ment és hamar rábukkantunk a helyre. Terveinknek megfelelően 17 óra előtt néhány perccel már a Velencébe vezető hídon gurultunk, amiről ki is szúrtunk egy hatalmas P-betűt, mely egy gyanúsan parkolóház szerű létesítményen volt látható, ötre pedig már le is parkoltuk az autót. Miután egy fél szint le volt foglalva a Cavalcade résztvevői számára, innen már könnyű volt a dolgunk, a 4. szinten meg is találtuk az elkülönített részt. Még alig volt ott valaki pont, ahogy terveztük! Tehát a csapat nagy része még úton van az aznapi túráról visszafele – vontuk le a következtetést. Nem is vesztegettük az időnket, elindultunk keresni egy normálisan fotózható részt a bekötő úton. Ja igen, egy LaFerrari-t és egy FF-et pedig még a földszinten fogtunk egy ráccsal leválasztott VIP parkoló részben. Ha valakinek a közösségi Ferrari parkolás derogál… Nem jöttünk rá, miért voltak elkülönítve ezek az autók, de nem is ez volt a lényeg, hanem az, hogy a többiek fent fognak parkolni és még nincsenek ott!

Ahogy kezdtünk kicsit távolodni a parkoló bejáratától, már meg is jelent az első fecske, nem sokkal utána pedig begurult a hófehér F12tdf-is Cartu-val a volán mögött.

Ezután jöhetett az igazi forgatag, kavalkád, beindult az élet és jöttek az autók! Amekkora sláger volt tavaly a LaFerrari és a 458 Speciale A, akkora sláger idén a már említett típus, vagyis az F12tdf. Érthető, hogy sokan választották a paletta egyik legújabb limitált tagját, egyébként szerintem ez a legszebb modell a Ferrari aktuális kínálatából.

Ettől függetlenül a LaFerrari népszerűsége töretlen a túrázók körében, 12 darabot fotóztunk szűk másfél óra leforgása alatt, ez a szám úgy gondolom magáért beszél. Űberelte a tavalyi felhozatalt a 2016-os, volt pár típus, ami nagy meglepetésként ért. Következzenek ők, sorrendben!

Tudatlannak lenni sosem jó, de olykor igen kellemes meglepetéseket is okozhat magának így az ember. Nem néztem igazán utána a nevezési listának, vagy a fotóknak az előző napokról, hogy kiderítsem, vajon mi lehet az idei autólistán? Majd kiderül – gondoltam. Kollégáim az előző estéken végig a netet bújták Cavalcade-os képek után kutatva, én abszolút a meglepetésre bíztam a dolgot. Mindenképpen hihetetlen lesz, ez biztos, ha pedig várok valamit, ami mégsem lesz meg, az felesleges csalódás. Nem csoda hát, mikor a Ferrari Enzo Ferrari érkezésekor képletesen ledobtam az ékszíjat! És ekkor mit sem sejtettem még….

…. ugyanis néhány percre rá begurult a ’90-es évek egyik legnagyobb királya, egy Ferrari F50! Komolyan, még a név leírása is jólesik. Akaratlanul is beugrik, ahogy 8-9 évesen csapatjuk az NFS II és Hot Pursuit 2 névre hallgató pc klasszikusokban a típussal, így habár a modell debütálásakor még csak 1 éves voltam, később kifejlődött autóimádatom alappillérét képezi a játékoknak köszönhetően olyan kortárs legendák mellett, mint az örökké No.1. McLaren F1, vagy hogy egy másik nagy kedvencet említsek, a Jaguar XJ220. Gyermekkorom óta kötődöm hozzá és imádom. Bizonyos tesztek alapján a turbós poszter sztár elődön nem tud igazán felülkerekedni versenypályán, de ez a gép nem is feltétlen a puritán sportautók példaképének is tekinthető F40 legyőzésére született. A kivehető tetőpaneles F50 más életérzést közvetít, amiben ugyanúgy helye van a versenypályás száguldozásnak, ahogyan a pálmafás tengerparti kabriózós krúzolásnak is Miami környékén. Mindezt gyakorlatilag utcára átültetett Forma 1-es technikával tehetjük meg, közvetlen magunk mögött egy szívó V12-es kíséretében, míg mint tudjuk, az F40 turbós V8-as segítségével állítja égnek a szőrt minden porcikánkon. Tény, hogy sosem sikerült kilépnie teljesen az előd árnyékából. Egy kicsit különc, melyből jóval kevesebb készült (csupán 349 darab), így exkluzívabb is és jóval ritkábban látni utcán vagy rendezvényen felmenőjéhez képest. Egyébként teljesen szubjektív, kinek melyik tetszik jobban, felesleges is ezen rágódni, lehet isteníteni bármelyik típust, nem alaptalanul! Hosszú cikket lehetne írni csak ebben a témában, így zárjuk le annyival, hogy jobban rajongok az 50-esért, mint bármelyik másik valaha gyártott Ferrariért.  És akkor egyszer csak váratlanul ott termett előttem! Még egy ehhez hasonló rendezvényen sem számítottam rá, hisz igen csak ritka autóról van szó, ahogy már említettem, melynek eszmei értéke egy rajongó számára felbecsülhetetlen. Ha mégis mérőszámot kell mondani, akkor 1,4-1,7 millió euró között rejlik az igazság. Mit érezne az olvasó, ha gyermekkori hőse megelevenedne előtte? Egy ilyen véletlenszerű találkozóra egyáltalán nem lehet felkészülni lélekben – esetleg, ha tudná előre az ember, de talán még akkor sem.

Egy álmom vált valóra azzal, hogy közúton láttam közlekedni egy ilyen csodát, majd később testközelből is szemügyre vehettem. Élőben a legenda előttem, létezik, hallom, érzem, látom… Sosem hullattam még örömkönnyeket, nagyon el sem tudtam képzelni, milyen érzés lehet, egészen idáig. Ahogy elgurult az F50 és volt egy pillanatom felocsúdni, könnyek tolultak a szemembe. Pityeregve álltam az út szélén, hirtelen nem tudtam mit kezdeni magammal, sosem éreztem ilyet korábban.  Aztán megfordultam, mögöttem Csabi barátom kb. 50 méterrel odébb szintén a szemét törölgette. Azt hiszem, ezzel a pár sorral elmondtam mindent a helyzetről. Férfiasan bevalljuk, megkönnyeztük a jelenséget. Normálisak vagyunk? Nem nagyon, de ez minket cseppet sem bánt. A lényeg, hogy ezt az élményt már nem veheti el tőlünk senki, örökké emlékezni fogunk majd a pillanatra!

És akkor fokozzuk a fokozhatatlan, csak úgy a poén kedvéért, néhány perccel ezután megjelent egy F40-es is. Erre már tényleg nem tudtam mit mondani, csak teli szájjal vigyorogtam, nevettem és próbáltam értelmes képeket lőni a nagy izgalom közepette. Megvolt tehát a nagy hármas, kérdés ezek után, hogy felülmúlta-e a 2016-os Cavalcade felhozatala a tavalyit? Azt hiszem, nem. Sikerült még magasabbra tenni ezzel azt a bizonyos lécet, csak le ne verje egy repülőgép.

A Ferrari kombók kombója, a legszebb hármas a parkolóból!

A Ferrari SA Aperta, a 458 Speciale A-k és F12tdf-ek hada pedig már csak a hab volt a tortán. 3,5 órát töltöttünk végül a bekötő úton és a paripák istállójául szolgáló parkolóházban,   majd a lassan lenyugvó nap sugaraiban elgurultunk, magunk mögött hagyva Velencét, amiből végül az ég világon semmit sem láttunk a parkolón és az ipari zónán kívül. Fáradtak voltunk, szállásunk sem volt, menni kellett. Majd legközelebb! A szöveges beszámolót ezennel lezárnám, egy kép többet mond ezer szónál, következzen még néhány fotó búcsúzóul:

 

 

 

 Amerikai változat

 Európai változat

 Volt átfedés a tavalyi és az idei Cavalcade között, többek között ő is egy  ismert autó volt már a számomra. Törött LaFerrari-ra sem számítottunk!

Tartsatok a Keréknyommal legközelebb is és kövessétek az oldalt a Facebook-on egyaránt!

Ferrari múzeum - Maranello

Vannak helyek, ahova minden autófanatikusnak legalább egyszer el kell zarándokolnia az életében, már ha megteheti.  Ezek közé tartozik természetesen az olasz autó imádók Mekkája is, Maranello, a Ferrari gyár és múzeum otthona. Voltam olyan szerencsés helyzetben, hogy lehetőségem adódott meglátogatni a várost és megcsodálni a Museo Ferrari által rejtett itáliai remekműveket. Jó ideje lógok már a blognak legalább egy rövid képriporttal, melyet most pótolnék. Lássuk hát, mit rejtett három évvel ezelőtt a múzeum!

2011 júliusában röpke 130 kilométerre nyaraltunk Maranello városától, ami még a veszélyzónába esik, mármint a család szempontjából. Veszélyzóna, ugyanis ahhoz nincs elég messze, hogy a két hétből egy napot ne lehessen ledumálni arra, hogy megnézzük az olasz paripákból álló kiállítást. Nem is úszták meg, legalábbis ami apámat illeti, így a lányokat hátrahagyva egy szép napos reggelen elindultunk felkeresni a Ferrarik hazáját. 

Ahogy közeledtünk célpontunk felé, szép lassan kezdtek szaporodni az ágaskodó lovas emblémával ellátott autók - legalábbis én így vizionáltam magamban az út előtt a dolgot. Ehelyett elég nyugodt utunk volt minden szempontból gyér forgalommal. Amíg nem közelítettük meg a gyárat, emlékeim szerint még csak sportautót sem nagyon láttunk, nem hogy Ferrarit. Aztán elértünk a múzeum utcájába, és egyből megváltozott a kép. Előbukkantak a mindenféle ferraris kiegészítőket árusító boltok és a tesztvezetőkre váró járgányok is. Először egy F355 GTS akadt meg a szemünk (elég jól illeszkedik a tető, ezért nehezen kivehető a képen, hogy ez igazából a targa kivitel).

Pár méterre tőle Californiák, egy 458 Italia és egy sárga 430 Scuderia várta a kicsit csapatni vágyó rajongókat.

Biztosan van több hely is a környéken, mi kettő céget láttunk, akinél ki lehetett próbálni, mit tud egy ilyen autó. A másik helyen többek között 599 GTB-t is lehetett vezetni, és ott árválkodott egy szürke 550 Maranello is az egyik bolt előtt, őt épp senki nem szerette volna kipróbálni. Nyilván a legtöbben megőrülnek az F1 váltóért és az új típusokért, no meg a piros színért, nála úgy gondolom ezért lehetett kisebb az érdeklődés. Én pedig ott álltam jogosítvány nélkül, 17 évesen... Mondanom sem kell, hogy nagyon sajnáltam a dolgot. Ugyan nem olcsó egy-egy próbakör, bármelyik autót is választjuk, de azért ki van találva a koncepció, az itthoni tesztvezetés árakat nézve nincs túlárazva az üzlet és pörög is. Szó nélkül vittem volna (és vinném ma is) az összes kipróbálható Ferrari közül az 550-est a klasszikusokat idéző nyitott kulisszás, manuális váltóval, úgy az igazi! 

A Maranello mögötti ajándékboltban is Ferrari állt, egy Testarossa:

A múzeumba belépve az első állomás természetesen a shop volt, ahol a hívők egyből ki is élhetik magukat. Könyvek, órák, modellek, gyakorlatilag minden volt, ami a Ferrarihoz köthető, vagy amire legalább rá lehet nyomni a logót, és jól is mutat pirosban. Ezután pedig következtek végre a négykerekű csodák! Egy 1947-es autó fogadott minket a kiállítás bejáratánál, ez a Ferrari 125 S. V12-es, 118 lóerős, 1496,7 köbcentis motor hajtja, ilyenről sem hallottunk még sokan, úgy gondolom.

Ferrari 166 F2:

A szivar alakú versenyautótól balra nyíló teremben a márka korai modelljeiből láthattunk egy kis ízelítőt. Ferrari 195 Inter:

Nem az a tipikus Ferrari forma. Érdekes!

 Ferrari 750 Monza:

Ferrari 250 GT SWB:

Na, ez kiveri a biztosítékot, legalábbis nálam. Őt és az utána következő 250-est már a művészet kategóriájába sorolnám. Micsoda autók születtek az 50-es évek végén... Nem mondom, manapság is készül jó pár fantasztikum, de aki aligha találni ennyire kívánatos autókat bármelyik gyártó jelenlegi modellpalettáján.

 Ferrari 250 GT Competizione:

Az első emelet második felén a versenyzésen volt a hangsúly. A képen 1999-től 2003-ig Forma 1-es motorok láthatóak:

Sok más érdekesség is helyet kapott a kiállításon, mint például bukósisakok, díjak, vagy az eddigi F1-es autók modelljei évek szerint sorrendben. Itt látható belőlük egy részlet:

Ferrari 365 GTB4 Competizione:

A második emeleten ismét visszautaztunk kicsit az időben. Ő egy elég korai, 1949-es darab, pontosabban egy Ferrari 166 Aerlux. 

 Ha nem a múzeumban látom és nem lenne rajta embléma, meg nem mondtam volna, hogy milyen autó.

 Ferrari 250 California:

Ferrari 275 GTB4:

 Történelmi sor. A 275-ösön már megjelentek hátul a  Ferrarira jellemző kerek lámpák. Ó, mily tökéletes hátsó ez?

Következett az első szériás 911 S-ek kihívója, a 2 literes, 180 lóerős V6-os motorral szerelt 246 Dino GT:

Ezzel a kék színnel teli találat, a legszebb Dino, amit valaha láttam.

Modern típusok is szerepeltek a múzeum repertoárjában. Egy volt közülük az 599-es nyitott, limitált változataként ismert Ferrari SA Aperta, melyből összesen 80 készült, s melyben az 599 GTO 670 lóerős motorja teljesít szolgálatot. 

 Természetesen az akkori legfrissebb modell, a 458 Italia sem maradhatott ki a kiállított autók sorából:

 Ferrari 599 XX:

A Ferrari színpalettába is betekintést nyerhettünk. Részlet:

A világbajnok F1 gépek sem maradhattak ki, ők külön teremben kaptak helyet: 

A végére pedig három különlegességet hagytam. Az egyik a 2011-ben még csúcs-Ferrariként nyilvántartott Enzo volt, mely saját szobában várt minket:

A legritkább közúti autó minden bizonnyal ez a Ferrari 360 Barchetta volt, amit Luca di Montezemolo kapott esküvői ajándékként Giovanni Agnellitől. Egy darab ilyen 360-as készült összesen.

Végül, de nem utolsó sorban következzen a kedvencem a napról. Azt hiszem be sem kéne mutatnom, de azért az illem úgy kívánja, hogy kiírjam az ő nevét is: Ferrai F40. 

Vitathatatlanul minden idők egyik leg**** sportautója. A csillagok helyére gyakorlatilag bármilyen pozitív jelző beírható, mindenki választhat kedvére rajongástól függően a szép, csodás, fantasztikus stb. szavak közül.

A csúcson kell abbahagyni - szokták mondani. Szóval ami a cikket illeti, azt hiszem itt be is fejezem az írást, és nem is teszek be több képet sem. További szép napot mindenkinek!