Így vettem kocsit, avagy első autó kerestetik - 3. rész: tulajdonos lettem!

Elérkeztünk a sorozat harmadik, s egyben utolsó részéhez. Az előző „epizód” ott lett elvágva, hogy elkezdtem kacsingatni az MR2-es Toyoták fele. Ha már szóba került a típus, érdemes kicsit elmerengeni rajta. Fiatalos, sportos, van belőle veterán, youngtimer és relative modern, de őszinte 2000-es évekbeli opció is. Szinte bárkinek megfontolandó, aki fogékony a középmotoros, nyitott tetős, érzéki autózásra. Úgy gondolom, ha már autóra gyűjtöttem évekig, mint az egyetem alatti „nulladik” projekt (tehát amíg nem kapnak el igazán a „nagybetűs élet” kiadásai), akkor logikus, hogy egy alapvetően ésszerűen gondolkodó, nem autórajongó ember számára legértelmetlenebb opcióként az első generációs példányokba szeressek bele igazán. Miért választanám a gyakoribb második, vagy az olajfogyasztós motoros, ugyanakkor jóval modernebb és frissebb harmadik generációt, ha lehet hozni egy teljesen irracionális döntést is? Ugye? Nézzék meg például ezt a példányt, még épp eladó sorban van:

Igaz , nem T-top, de azzal már-már túl menő is lenne. Olyat is árultak pár hónapig egyébként itthon, nézegettem is sokat a hirdetést. A típus hátránya, hogy alkatrészek és fenntartás tekintetében még annyi infóm sem volt, mint a 924-esekről. Illetve bár a stílusa hibátlan, túl erősnek sem mondanám, 116 lóerő 1 tonnához nem rossz, de nem acélos számok ezek azért. Nem mintha az 1100-1200 kiló körül mozgó ’24-esek 125 vad musztángja sokkal jobb lenne teljesítmény/súly arányban.

Idő közben a kedves barátom által belengetett 924 S-en is forgott persze az agyam, de leginkább csak érdekesség szintjén. Azért biztos, ami biztos, elkezdtem nézegetni az USA verziók lökhárítóit és barátkozni velük. Pár hónap alatt el is jutottam addig, hogy nem is annyira gusztustalanok azok a nagy kiálló fémek és gumik az autón, inkább egyedi, markáns karaktert adnak neki – leginkább elöl. A szélességjelzőkön sokkal tovább tartott túltenni magamat, de azt fel lehet fogni ínyencségnek, nem igaz? 

A remény hal meg utoljára, így 2016 februárjában még autó nélkül álmodoztam 924-esekről, MR2-kről és mindenféle alternatíváról (ami éppen a héten bekattant), mikor megcsörrent a telefonom. Igen, tudom, beszéltünk arról a 924 S-ről.  Aha, hogy érdemes lenne lecsapnom rá… Elkezdted összerakni? Jó, szívesen megnézem valamikor. Valahogy így indult a történet. Nővérem barátjával el is mentünk megnézni, ő is autórajongó, csak a világ volkswagenebbik felén, szerepelt már a blogon ex I-es Cabriója is. Az autó teljesen szétkapott állapotban várt, fényezésre előkészítve. Jobb is, hogy nem apámmal jöttem, ő nem bírja az ilyet, ráadásul ő leginkább egy 3. generációs MR2-esre próbált rábeszélni, ha már hobbiautó. Azt ő is csípné, mindig tetszett neki a típus. Vagy még inkább egy GT86, hmm… de hát az esélytelen, neki kéne olyat venni inkább a családi Corolla helyett!

A készülő S sztorija röviden: egy épp Amerikában élő magyar úriember vásárolta a gépet, majd mikor hazaköltözött a család, rendes tulaj lévén hozták magukkal az autót is. Más se hagyná ott házikedvencét csak azért, mert pár ezer kilométerrel odébb költözik, ez a helyes magatartás. Itthon később találat érte a jobb elejét a kocsinak, egy villamos erősebb volt. Utána jöhetett (tizen)pár év állás, amíg felcsillantak az újjászületés reményei. Hogy hol és mit hegesztettek, cseréltek, az gyakorlatilag láthatatlan maradt a szemünknek, igényes munka. Nem tudom, mi lehetett nagyobb szívás, ez a művelet, vagy az új, szélességjelzős első karosszériaelemek levadászása? Ugyanis van annak kialakított hely, nem csak úgy oda van fúrva utólag, Európából biztos olcsó és egyszerű leszervezni egy ilyen beszerzését vélhetően a tengerentúlról.

Egy szó, mint száz, úgy döntöttem vágjunk bele! A megbeszélt konstrukciót az tette izgalmassá, hogy a kész autó adás-vételénél volt esedékes a fizetés, így addig is külső szemlélőként néztem a projektet, ami még folydogált egy darabig, ellenben a szerelésben nem tudtam segédkezni, így nem voltam közvetlenül érintett. A „924-est fogok venni” ugyanakkor most hangzott először tényleg úgy a számból, hogy annak reális esélye is felbukkant a horizonton. Nyárra értünk oda, hogya fényezőnél elkezdődtek az újjászületés igazán látványos lépései. El-elnéztem kíváncsiskodva, hogy haladnak a munkálatok, egyik délután pedig már úgy toppantunk be apámmal, hogy egy tűzpiros, akarom mondani gyári nevén Guards Red színben pompázó karosszéria tárult a szemünk elé. A következő kép már 2016 karácsonya környékén készült. Ugyan még motor nélkül, de már egész autószerű a képződmény:

Ekkor már kezdtem igazán hinni a dologban és bár folyamatosan nézegettem a hirdetéseket, csupán „vészhelyzet esetére” és önszórakoztatásból tartottam magam képben az aktuális 924 és MR2 piacot illetően. Közben meggyőztem magam, hogy klassz dolog ez az amerikai eredet, mert mégis ki hajózott volna át egy ilyen kis értékű és jó darabig alábecsült típust az óceánon? Még ’44-eseket csak-csak, de 924-est? Ez ráadásul S, ami még izgalmasabb, hiszen a 944 technikáját rejti gyakorlatilag a lemezek alatt, szóval 2.5 liter, 150 lóerő, ami elég pengén hangzik! Ugyanakkor nyilván költségesebb is, ami miatt én alapból kizártam a keresésből a 944-eseket. Sokat fikázott dolog az Audi-VW eredetű alaktrészek sokasága, de fenntartás szempontjából nem elhanyagolható tényező! Aztán lenyomtam ezeket az aggodalmakat a tudatalattimba, mert ilyen lehetősége ritkán adódik az embernek, különösen 22 éves korában. Jó lesz ez, 924, és kész – ha most lett összerakva, akkor meg nagy baj csak nem lehet egy jó darabig. Előbbi remek ön-átverés, utóbbi talán reális elvárás, de amúgy is ritka dolog az S modell, remek befektetés hosszútávon, nem hozok én hülye döntéseket.

Amikor „ütközőgumit” kellett vadásznom a jobb elejére, még komolyabbá vált a szituáció. Közvetlenül érintett lettem a folyamatokban. Nem tudtam, mikor készül el, de csak az enyém lehet innentől kezdve, ebben már biztos voltam. Közben tapasztalatokat is szereztem alkatrészvásárlás terén, megtudtam például, hogy egy ilyen vacak gumi közel 30 ezer forintot kóstál. Erre vágytál Zoli, megkaptad!  De az öröm, amit a Porsche Genuine Parts doboz megérkezésekor éreztem, páratlan volt…

Aztán megint eltelt pár hónap, miközben érkezett 1-1 kép az aktuális állapotról. Bekerült az új szélvédő, felgyúltak a bukólámpák, aztán jött egy fotó a messengeren, amivel éreztem, a célegyenesben vagyunk, ugyanis a fordulatszámmérő 900-as fordulatot mutatott. Hiszen már él!

Nem sokkal később, márciusban a Vasúttörténeti parkban megrendezett Oldtimer Show-n megcsodálhattam a vasat, ami a kiállításra járóképes klasszikussá érett. Megható volt a látvány, és végre a családnak is volt egy kézzelfogható bizonyíték arról, hogy hamarosan bizony hamarosan Porschém lesz!

 

Még néhány finomítás követte az eseményt, felkerült a díszcsík (rendkívül fontos!), majd tavaly májusban eljött a nagy nap és megvettem életem első autóját, egy Porschét. A márka rajongójaként kevés szebb dolgot tudtam volna elképzelni, az örömöt pedig a hazaérkezéskor már dinamikusan csöpögő kormányszervó olaja sem tudta beárnyékolni. Ez persze csak egy kis „poén” a végére, egy frissen összerakott old/youngtimerrel még bármi előfordulhat. Sok dolog elő is fordult, de annyit leszögeznék, hogy az autó él és virul, túl van ~3500 trélerezéstől mentes, élménnyel teli kilométeren és remek formában várja a 2018-as szezont, hogy tényleg összeérjen. Jelentem, a gatyám még megvan, a tárcám se lehelte ki a lelkét, de a kalandokról majd később.

A hátsó képet Juhász Marci barátom készítette!

Mi a tanulság? Közhellyel zárnék: az álmok azért vannak, hogy megvalósítsák őket, sosem szabad feladni. Nem mondom, szerencse is kell hozzá, de nekem végül összeálltak a csillagok, egy piszok mázlista vagyok. Köszönöm minden ismerősnek és főleg családtagnak, hogy elviselték a rengeteg beszéddel fűszerezett álmodozásom, hogy támogattak és természetesen hatalmas köszönet illeti szerelő-extulajdonos barátomat is, hogy lehetőséget adott és hozzájuthattam életem első Porschéjához. Ideje elkezdeni gyűjteni a következőre!  

Átjutva az okmányiroda útvesztőin sikerült megszerezni idő közben a kocsi elejére a "B" méretű rendszámot is.



Így vettem kocsit, avagy első autó kerestetik! 2. rész: a 924-es útvesztőjében

A három részes sorozat első epizódját ott hagytam abba, hogy nem sokkal a 19. születésnapomat követően, egy 924 Le Mans vezetés során eldöntöttem, 924-es Porschét szeretnék. Határozott voltam és lelkes, nem is annyira titkon pedig abban reménykedtem, hogy egy év alatt sikerül akkora összeget félretennem, hogyha mázlim van és felbukkan egy korrekt ár/érték arányú példány a piacon, majd jól lecsapok rá. Miután a szemfülesek már észrevehették, hogy az említett Le Mans-ról szóló cikk 2013-as, nem árulok el nagy titkot azzal, ha kimondom: nem így történt. Ha akkor azt mondják, még több, mint három évet kell várnom, hogy beüljek bármilyen típusú első autóm volánja mögé, valószínűleg elkenődtem volna és türelmetlenül számoltam volna vissza a napokat. Naiv voltam? Talán, de annál sokkal motiváltabb, ez pedig kulcsfontosságú volt abban, hogy ne fogjak bele más projektbe egy mellékvágányra gurulva.

Miért tűnt jó választásnak akkor a típus?

-          Ez a legelérhetőbb Porsche és egyben egy elérhető árú klasszikus halandók számára is.

-          Egy remek súlyelosztású (50-50), kiegyensúlyozott, jól vezethető sport(os)autó.

-          Egyedi megjelenése és stílusa van.

-          Sokat gyártottak belőle (121,289 példány + Turbo és S modellek), de még épp nem túl idős a típus à az alkatrészek többségének utánpótlása egyelőre megoldott.

-          „VW Porsche”, azaz sok alkatrész Volkswagen konszernes termékekből ismerős, így olcsóbb lehet hozzá.

-          Hátsókerék meghajtású.

-          A galvanizált karosszériának köszönhetően nem jellemző rá a rozsda, rohadás.

Nem minden arany, ami fénylik, nem minden Porsche tökéletes. Nem mindenáron kell a jelvény. Én nem villogni szerettem volna, csak a hozzám legközelebb álló márka közösségébe belecsöppenni és megtapasztalni az életérzést, élvezni a technika által nyújtott lehetőségeket és jókat autózni. Vannak, akik azért vesznek luxus és sportautót, mert valakik akarnak lenni, itthon egyébként is szinte társadalmi jelentősége van annak, ki milyen autóval jár, pedig ez hülyeség. Ez a része nem érdekelt, én csak egy fanatikus vagyok, aki érthetetlen mód rajong egy márkáért (illetve aki kicsit is fogékony az autókra és ült már Porschéban, talán megérti) és szerette volna megvalósítani az álmát.
     Szóval a 924-es hozzáértők szerint sem egy rossz autó, ha rendbe van rakva, nem nagy teljesítményű, de élmény vezetni és ha megfelelően gondját viselik, meghálálja. Megbízható és fenntartható veterán, bár az utóbbival igazából csak hitegettem magam, mert ez a hír járja, de fogalmam sem volt semmilyen várható költségekről a típussal kapcsolatban. De kit izgat ez, mikor dúl a „szerelem”?

Az idő azonban tudtam, hogy nem játszik a kezemre. Alábecsült, lenézett típust választottam, de veterános körökben egyre jobban kezdték felkapni akkoriban a „kisporschét”. Annó lenézték, mert nem 911-es és felrúgja a márka hagyományait, na meg mert a VW-vel közösen lett fejlesztve. Audi-Porsche, zöldséges-Porsche, paraszt-Porsche, hogy említsek pár hangzatos megnevezést. Ugyanakkor értelmes körökben a tekintély úgy éreztem, növekvő pályára állt. Nem rossz ez, én is tudtam, sőt, igyekeztem hirdetni az orrmotoros igét, ahogy a csövön kifért. Mint rendes, veterán-piaci folyamatokat figyelő személy, én is tudtam, számos klasszikus ára az egekbe szökött az utóbbi években, sok típus pedig elég durva értékcsökkenés és stagnálás után szinte rakétaként lőtt ki. Érdemes megnézni például az Oldtimer Markt Preise katalógus utóbbi számait, a nagy népszerű márkáknál szinte kizárólag csak értéknövekedést láthatunk.

Csak egy kis érdekesség: 924 Martini - épp amerikai változatként. 15-30 ezer euró között találni 1-1 darabot a neten, igazi csemege ez is.

Oké, ez nem egy 959-es, ami 2-300.000 euróról 1 millióra ugrik (én éreztem!), nem egy Countach, ami pár év alatt triplázta az árát és nem is egy 550 Maranello, ami induló 15 millióról 1-2 év alatt 30 millióra szökött fel. De Porsche, egyre többen szeretik is, egyre ritkábbak az igényes darabok, tehát minden ellenem játszik. Sejtettem, hogy nem lesz örökké a béka segge alatt a 924 ára, ezért éreztem, hogy bele kell húzni. 3-4 éve még lehetett 1-1,5 millió körül (képről) ígéretes(nek tűnő) példányokat látni, sőt, az utóbbi ár kicsit már soknak is tűnhetett egy huszonnégyesért. Ezt az intervallumot lőttem be én is és elkezdtem kuporgatni a forintokat.

A hazai piac egészen zseniálisan alakult idő közben és ijesztően, nagyon bánom már, hogy nem mentettem le a hirdetéseket. Példaként itt egy limitált szériás Birka edition:

A meghirdetett autók fele kb. ezen a szinten, vagy ettől nem sokkal feljebb volt, ami valljuk be, kellemetlen és rémisztő is. Mint már írtam, projekt nem kell, nem értek hozzá és nem most tervezem kitanulni a szerelő mesterséget. A szép 924-es viszont ritka, mint… a normális állapotú, eladó veterán itthon. A 6-900.000-es sávban rengeteg kétes példány feltűnt az idők alatt, a Toyota Supra replikától kezdve (igen, jól olvassa mindenki) a 928-as elemekkel ellátott autón át a szimplán rettentően igénytelen, szétbuherált, kendácsolt, fúrott-faragott, kókányolt, émelyítő darabokig. Miért? Miért kellett ezt tenni? Véleményem szerint ez a műfaj is úgy működik, mint sokminden más az életben: el kell dönteni, neked való-e. Ha pedig megvannak az anyagi lehetőségeid és a kedved, vágj bele, csináld rendesen, szívvel-lélekkel és tartsd igényesen az autódat. Ha valamelyik pedig nem stimmel, akkor felejtsd el és nem utolsó sorban ne tedd tönkre azt, amit más lehet, hogy megbecsült volna helyetted.

Az álom szín: Viper Green. Sajnos hivatalosan csak 1976-ban, az első évben volt elérhető. Egy árnyalatú példány ma már szép értéket képvisel gyári állapotban! Természetesen nagyon ritka.

Néha felbukkant egy-egy szép gép jellemzően piros színben – mondtam már, hogy piros vagy zöld targára vágytam (esetleg kockás ülésekkel, de az már nagyon non plus ultra találat lenne)? Ezek jellemzően el is mentek pár hét vagy hónap alatt, aztán lehet, hogy vackok voltak 1 millióért, de legalább a többivel ellentétben kinéztek valahogy a fotókon. Mindig is patika autóra vágytam, de  minimális realitás érzékem van, a lécet lejjebb tolva idáig jutottam elvárásokban: csak viszonylag legyen rendben a váltó, a motor és ne kelljen újrafényezni a következő pár évben, míg kihúzom az egyetemet. Meg nézzen ki azért gusztusosan belülről. Akinek volt már régi autója, az tudja, nem kevés elvárás ez még így sem!

Az álom belső (bár talán a kockás ajtókárpit már sok, de az ülések tökéletesek)! Forrás: germancarsforsaleblog.com

Minden nap a használtautóval indítottam, viccen kívül, rögtön ébredés után. Lehet kicsit elmeháborodott vagyok, de ha figyelni kell a piacot, akkor figyelni kell! Ugyan a hahu-ra nem került fel, de sokáig volt eladó 1-1,2 millióért ha jól emlékszem egy piros (bár eredetileg ezüst) 924 Turbo. Mindig csábított, de elég erős lenne a legköltségesebb 924 altípussal indítani autós karrierem. Figyelgettem egy 924 S-t is, ami a jófogáson tengette életét, egész magas árról indulva. Sok hónap után egyszer csak a tulajdonos levitte 1.200.000-re az összeget. Éreztem, hogy itt az idő, ezt meg kell nézni. 1 millió volt a keret, de ez még beleférhet. Apámmal bedobtuk a kápét a táskába, biztos ami biztos, aztán nekiindultunk családostul megnézni a piros fenevadat egy szakértő barátom segítségével. Fotókról nagyon szépen mutatott és pár lépés távolságból is impozáns volt a látvány! Próbáltam keresni a hibákat, de ilyen pillanatban első autónézéskor, rutintól abszolút mentesen azért ez nem egyszerű. Kedves barátom fel is hívta figyelmem pár dologra, mint például a hullámos fényezés. És tényleg… A minimálisan repedt műszerfal (924/944) a műfajban szinte kötelező, a kicsit ferde első lökhárító is belefért, de végül a fényezés és leginkább 1-2 hang és műszaki apróság, amit csak a szakértő szem és fül szúr ki, eltántorított. Nem vettük meg, ajánlatot sem tettünk, pedig a mai árakat nézve nem is lett volna olyan rossz biznisz. Sebaj, nem bántam meg, de akkor fájt érte a szívem. Azért büszke voltam magamra, a döntés teljesen reális volt: kb. semmilyen technikai hibára nem voltam felkészülve pénzügyileg, saját magamat anyagilag nullázni nem lett volna bölcs egy nem 100% autóval. Persze 90-100%-os gépet nem lehet ennyiért venni, de a remény hal meg utoljára, ez a kis kiruccanás kellett már a lelkemnek.

Az autónézés végén műszaki jobbkezünk még elültetett egy kis bogarat a fülembe. Azt mondta, elkezdett felújítani egy amerikai 924 S-t, esetleg lecsaphatnék arra. Gondolkoztam rajta, de még elég távoli projektnek tűnt, ráadásul ha valamiért, az amerikai 924-944-esekért nem voltam oda. Nagy, buta műanyag toldatos lökhárítók, ráadásul a 924 még idétlen, kerek szélességjelzőket is kapott (a 944-nél legalább már ezt is áttervezték). Külföldi kontaktom nincs, Németországból nem mertem volna megkockáztatni saját belátás szerint egy kétes darabot behozni, ez nem volt nekem opció.  Maradt hát a reménykedés, hogy felbukkan egy élhető állapotú és árú darab itthon. Ezzel párhuzamosan pedig elkezdtem kacsingatni másfelé is, így kattant be a Toyota MR2. Elhatároztam már, hogy nekem hátsókerekes autó kell, a Toyota ráadásul középmotoros és az első két generáció bukólámpás. Azon kívül, hogy nem Porsche, hibátlan a konfiguráció! Volt is egy-egy szép példány mindig a neten – hogy MR2 lett-e a projekt vége, 924, vagy más, az a következő részből kiderül!

Megültük a bálnát: Mercedes-Benz S600 Coupe 1994

Az idei évben valahogy sikerült egymásra találnunk a yountgimer Mercedes-ekkel. Az első alkalom, hogy tapasztalatot szerezzek a márkával, még kisgyerek koromban adódott. Egyik általános iskolai haverom nagyszüleinek volt egy 190-esük, illetve még talán most is a családot szolgálja az autó. Sok-sok évvel ezelőtt kemény munkával összespóroltak egy kis pénzt, vettek egy Mercedes-t és azóta is használják, nagy becsben van tartva "A Mercit", ahogy ők mondják. A Balatonra vittek minket vele egy kis nyári vakációra. A forma tetszett, ami pedig meglepett, hogy nem volt fordulatszámmérő a kocsiban, ilyet se láttam még azelőtt. Így kerültem közelebb a csillagos autókhoz kb. 11 éves koromban. Aztán a következő 10 évben valahogy elkerült a téma, egészen augusztusig, mikor Zoli barátom '94-es E200 Cabrio-jában volt szerencsém újra belekóstolni ebbe a világba.  A sors pedig alig több, mint egy hónappal később összehozott a szóban forgó évjárat modellpalettájának csúcsán szereplő S600-as változattal, ráadásul kupé formájában!

Épp KeS Mustangéknál jártam, igaz nem fotózással kapcsolatban. Persze, azért az ember mindig reménykedik, hogy pihen hátul valami érdekesség a garázsban, amire vethet egy pillantást és fel fogja dobni a napot. Egy restaurátor cégnél sose lehet tudni... Beszélgettünk kedves kolleginámmal az aktuális projektekről, mikor szóba került, hogy épp a telephelyen áll a 600-as. Nemrég készültek el a felújítással, ha van kedvem, megmutatja. Egy perccel később már az ezüst óriást vizsgáltuk az udvaron. A hosszú extralista, a 21 éves autóhoz képest fejlett technika, az egész megfogott. Annyira, hogy meg is beszéltük, a következő héten kihajózunk vele és a környéken lefotózzuk rendesen. Az S600 szinte megosztásért kiáltott, meg kell tudnia mindenkinek, akinek eddig kimaradt az életéből, hogy milyen egy Mercedes csúcsmodell  két évtizeddel ezelőttről.

A gép tehát a '91-ben piacra dobott W140-es kódjelű, Bálnának becézett S-osztály kupé változata, azaz egy 1994-es Mercedes-Benz S600 Coupe. Összesen 26.022 darab készült a kétajtós változatból. Érdekesség, hogy a 3 változat közül (420, 500, 600) a legkisebb, S420 Coupe a legritkább - ha már lúd, legyen kövér, szokták mondani, a másik két típus sokkal kelendőbb volt.  A 420-asból kevesebb, mint 2500, az 500-asból közel 15.000 készült. Az AMG változatokat figyelmen kívül hagyva a csúcsot a 600-as képviselte, melybe V8-as helyett V12-es motort szereltek, ebből több, mint 8500 hagyta el a gyártósort. Azt tehát, hogy ritka, már tudjuk. De vajon mit tud ezenkívül?

Bár nem vagyok nagy növésű (172 cm), így szinte minden autóban hátratolt első ülésekkel "tátongó űr" marad előttem, a kupéra ez fokozottan igaz. A zavaróan bőséges lábtér problémáját a minden irányba motorosan állítható, memóriás ülést előrehúzva meg is oldottam, így a képzeletbeli hátul ülőknek is maradt egy kis hely. Általánosságban szűkös a hely a hátsó sorban, ha kupékról beszélünk, azonban ekkora autónál (5065mm) meglepő volt a tapasztalt: habár magam mögött elférek, a hátsó szekcióban már korántsem olyan bőséges a helykínálat. Sebaj, ez a műfaj sosem erről szólt.

Ha már így bent ülünk, ejtenék pár szót az extralistáról is, hisz az ajtót kinyitva elénk táruló gomberdő látványa igényel némi magyarázatot: gyakorlatilag minden elektromosan állítható! Vannak itt például elektromos első és hátsó ablakok, elektromosan állítható fejtámlák (hátul is) és elektromos roló a hátsó üvegre. Aztán tempomat, fűthető tükrök, kétzónás klíma az első sorban, több fokozatban állítható ülésfűtés, kompresszoros, szintén több fokozatú deréktámasz - utóbbi megviccelt. Az 1-től 5-ig terjedő skálán tekerhető kapcsoló azt hittem az ülésfűtéshez tartozik, egyet tekertem rajta kíváncsiságból. Biztos ismerős az érzés, mikor minden gombot kipróbálna, megnyomna az ember, ez nem tűnt túl veszélyesnek. Nos, a tippem rossz volt, ugyanis váratlanul elkezdett valamiből sisteregni a levegő, mikor ereszt valami. Te jó ég, mit tettem? Szerencsére semmi rosszat, csak elkezdett leengedni a deréktámasz.

Ezek mellett az autóban található ABS, ASR, ADS, riasztó és tolatóradar is, illetve beszállás után egy kar automatikusan előrenyújtja az övet, megkönnyítve ezzel a becsatolást. Hátramenetbe kapcsolva pedig a sofőrt a hátsó széleknél kiemelkedő kis fém rudak segítik láthatóvá téve így a Coupe hatalmas méreteit, mutatva a sarkokat, elősegítve ezzel a parkolást. Ami pedig még említést érdemel, az a rengeteg bőr és az ízlésesen elhelyezett fabetétek. A sok felsorolt extra után legyinthetnénk, hogy ugyan, nagy cucc, hisz ezt egy középkategóriás autó is tudja...  De senki ne felejtse el, hogy alanyunk 21 éves! Lenyűgöző, mennyi mindent bele tudtak már akkor is zsúfolni egy járműbe. Az S600 a kor színvonalának szinte maximumát hozza, az pedig csak a technológia rohamos fejlődésének köszönhető, hogy ma ezek közül a kiegészítők közül nagyon sokat akár felár nélkül is viszont láthatunk egy elérhetőbb árú családi gépben.

Most pedig ideje elindulni! Csöndben, rezzenéstelenül siklik. Ugye nem lepődött senki meg? A V12-es morajából nagyobb gázadás esetén is alig hallatszik valami, a futómű pedig nem csak küzd azért, hogy mi a legnagyobb kényelemben utazzunk,  hanem meg is nyeri a csatát még hazai viszonyok között is. Az út egyenetlenségeiből szinte semmit sem érezni. Hiába '94-es az autó, egyáltalán nem tűnik korosnak, öregnek, vagy túlzottan elavultnak. Ez mai mércével is a business class. Ráadásul rakétákkal felszerelve, a csendesség ne tévesszen meg senkit. Meg az a 2250 kiló se, amennyit a Coupe nyom. Nehézsúlyban mozog, de nagyon tudja szedni a lábát, a 6 literes V12-es 394 lóerő és 570 nm nyomaték segítségével mozgatja a birodalmi cirkálót, melynek körülbelül 6 másodperc kell a 100 km/h eléréséhez.

A maffiózók kedvence státuszból már rég kikopott, de azért még megvan benne ez a fajta feeling is egy egészen picit. Legalábbis az első percekben nem tudtam teljesen elvonatkoztatni a sokakban berögzült sztereotípiáról. Nem mondom, hogy nem tűntünk kétes alakoknak, mikor az elhagyatott autópálya felüljáróhoz tartottunk a gazzal, bokrokkal szegélyezett földúton... De ez a gyanússág mára már inkább csak rossz előítélet, mi sem szerettünk volna elásni senkit. Mire elértük a fotózás helyszínét, már el is illant a pár pillanatig fennálló érzésem, hogy mi valami alvilági alakok lennénk.

A Coupe ma már sokkal inkább egy ígyenc falat, egy technikai remek és jelentés a múltból a Mercedes-től: "Mi már képesek voltunk erre a '90-es évek elején, és ezt elérhetővé tettük vevőink számára is." Az autó maga nem kifejezetten szép, de nagyon elegáns, különösen ezzel a két színű fényezéssel. Jól áll neki az ezüst és a szürke, ezzel bárhol meg lehet jelenni büszkén még ma is. Erőt és tekintélyt sugároz, ugyanakkor visszafogott is egyben, a csúcs felszereltségről csak a hátsó S600 felirat és a C-oszlopokon lévő V12 jelzés tanúskodik.

Összességében lenyűgözött az S600, ugyanakkor felmerül a kérdés, mire jó? Igazából semmire. Egy cseppet sem praktikus nagy, nehéz dög. A V12-es fogyasztása és egy esetleges nagyobb szerviz a pénztárcánkat sem kíméli. Ha valaki él és hal az ilyenekért, az éppen eljárhat vele napi szinten, de ez már nem erre való. Az S600 Coupe egy remek youngtimer és későbbi oldtimer alap, amit érdemes néha kigurítani a garázsból, autókázni vele egyet a feeling kedvéért. Vagy esetleg elmenni vele egy nagyobb utazásra kettesben, erre például abszolút ideális lehet. Kéne? Nem igazán, de nagyon bánnám, ha nem hozott volna vele össze a sors. Szimplán csak másnak való. Például Mercedes fanatikusoknak, német autó kedvelőknek, akik vágynak valami nagy, komoly, különleges, ritka dologra még megfizethetőbb áron (5-6 millió egy igazán szép, karbantartott példány). Nekik nyugodt szívvel ajánlom!

Érdemes lesz később visszanézni a blogra, a következő cikk alanya nem más lesz, mint egy utolsó léghűtéses szériából származó Porsche 911 Carrera!
Addig is kövessetek a Facebook-on: www.facebook.com/kereknyom

Porsche különlegességek, 2. rész

Télen Limitált Porsche különlegességek címen volt már szó pár igazán klassz, ritka Porschéról. Örömmel jelentem, hogy azóta gyarapodott a fotózott kuriózumok listája, így van szerencsém bemutatni ismét néhány nem mindennapi remeket.
Először ejtsünk néhány szót két Porsche Centrumban fényképezett, fehér szépségről.

Róluk:

A 964-esről először talán nem is gondolná az ember, hogy mennyire ínyenc falat. Pedig az, nagyon is! Elölről nézve akár egy mezei Carrera 2 is lehetne, ami tényleg nagyon rendben van. A megfelelő felnikkel és hasmagassággal a 964 nagyon-nagyon vagány tud lenni. Ez a gép pedig pont olyan. Tükrök rendben, felnik rendben, akár gyanakodhatna is az ember, hogy nem egy hétköznapi Carrera-ról van szó, ám egyik sem olyan részlet, amely ne jelenhetne meg a mezei változatokon is, hisz az újabb modellek már ezekkel a visszapillantókkal voltak szerelve (szemben a korai gépek G-szériáról örökölt szögletes tükreivel), ezek a felnik pedig feláras extraként biztosan rendelhetőek voltak, illetve utólag könnyen cserélhetőek.

Az autó belsejében lévő puritánságot, s a típusra jellemző egyedi sportüléseket megpillantva, majd pedig a hátsó részhez érve viszont egyértelművé válik, hogy mivel van dolgunk! Ott a Carrera RS felirat, s a Turbo modellekre is jellemző lökhárító.

Mindössze 2282 darab készült belőle, ha nem számítjuk az RS America és a 3.8 literes motorral szerelt változatokat, tehát nem túl gyakori verzióval van dolgunk. Az alap Carrera 2-höz képest 155 kilóval könnyebb (1220 kg), s 10 lóerővel erősebb (260 le). Egyébként készült RS Touring változat is, mely valamivel nehezebb, s rendelkezik néhány kényelmi extrával (mint például elektromos ablakemelő). A fentieket és az egyéb, sportos autózást előtérbe helyező technikai módosításokat együttvéve kijelenthetjük, hogy a 964 RS hűen követi a 911 Carrera RS 2.7 által képviselt filozófiát, előtérben a funkcionalitás - ez lejön az autó rendkívül egyszerű, letisztult belteréből is. És mi egy ilyen autónak a funkciója? Többek között az igen tempós haladás, mondjuk egy versenypályán. Vagy esetleg egy kis élményautózás a szerpentineken... Nem mintha a többi 911-es egyébként ne erre (is) lett volna tervezve, de a Porsche példáján is látjuk, a jót is lehet fokozni.

Restaurált, egyébként 71 ezer kilométert futott.

Természetesen az ára is megvan az élvezeteknek, amit az RS nyújt. 100.000 euró alatt felesleges is keresgélni, de a legszebb, keveset futott példányok valahol 150-200.000 euró körül mozognak, vagy akár felette.

A 964-es mellett álló 991-es sem valami hétköznapi kivitel, az ő személyében egy 911 Carrera S Martini Racing Edition-t tisztelhetünk. A széria olyannyira limitált, hogy mindössze 80 darab Martini 911-es fog készülni. Egyébként kizárólag fekete és fehér színekben lehet megrendelni a modellt. Hihetetlen, hogy két ilyen különlegességet sikerült egy helyen megörökíteni!

 Az egyedi megjelenésről a Martini Racing dekor elemek mellett az Aerokit Cup csomag is gondoskodik, mely módosított első lökhárítót, hátul pedig Duck tail alapú dupla spoilert tartalmaz. Belül szintén találkozhatunk Martinis elemekkel, még a küszöbökön is megvilágított 911 Carrera S - Martini Racing felirat látható. Szerintem egy ilyen múltidéző, részben a Porsche sikeres versenygépei előtt is tisztelgő kiadáshoz egy kicsivel növelt teljesítmény dukálna, de sajnos e tekintetben nem nyúltak a gyárban az autóhoz. Aki ezt hiányolja, annak ott a Powerkit opció, amely 30 lóerővel egészíti ki a már meglévő 400-at.

Sajna hátulról fotózni nem lehetett igazán jól, borzalmasak voltak a fények.

A Martini csík a spoileren végződik.

Most pedig lépjünk tovább a Pannónia ringre. Az ezt megelőző bejegyzésben található egy link, amely a blog Facebook oldalára vezet, a Modena Motorsport rendezvényének galériájába, ahol rengeteg Ferrarari-ról, egy Alfa 4C-ről és egy Corvette ZR1-ről is találnak képet az érdeklődők. Viszont Porschéról egyet sem... Pedig voltak szép darabok a ringen. Na, de most! Íme, a millió eurós trió (+ egy 997 GT2):

A rendezvényre megérkezve egyből körülnéztünk a parkolóban, ahol többek között a GT2-esre, s a mellette álló 962C KH és 956-os legendákra lettünk figyelmesek. Habár ezekben a típusokban már korántsem vagyok járatos, mindkettő gépsárkány lenyűgözött, különösen az utóbbi. Nem sűrűn látni ilyen gépeket együtt. Még múzeumban oké, de egy Ferrari rendezvényen?

A mai napig egy 956-os tartja a Nürburgring Nordschleifén a körrekordot, egészen hihetetlen. Ritkasága és több millió eurós értéke ellenére őt sem kímélték, hajtották a pályán - nagyon helyesen, néha meg kell járatni természetes élőhelyén, a versenypályán, elvégre erre lett létrehozva.

A Tic-Tac szponzorált autó szintén lenyűgöző, bár kevésbé tetszik, mint társa. Ő is hatalmas értéket képvisel. A parkolásnál segédkeztünk egy kicsit, így bekerültünk azon kevés emberek csoportjába Marci barátommal, akik már toltak 962-est. Egyébként eladó az autó, egy leendő vásárló is ott volt a helyszínen. Megkérdeztem az egyébként nagyon kedves tulajdonost, hogy mennyibe kerül, de ő csak nevetve annyit mondott, hogy nem szeretnénk tudni!

Számomra a legkülönlegesebb autó a kis kékség volt, a 904 Carrera GTS. Bár keveset tudtam róla, előzetesen már ismertem a típust. Sosem gondoltam volna, hogy Magyarországon fogok látni egyet belőle, nem hogy mozgásban! 116, más forrás szerint 114 darab készült a típusból. 2 literes, 4 hengeres boxer motorja 180 lóerővel mozgatja, mondhatni repíti az autót, hiszen csak 640 kiló a 904-es. A trióból ő a "legolcsóbb", azonban 1,2-1,5 millió euró körüli árával még ő is a Bugatti Veyron-ok szintjén mozog, ki gondolná?

1964-ből származik, így idén ünnepli 50. születésnapját. Kifejezetten jól áll neki a kék. Mikor a parkolóba érkeztünk, épp a versenypályán autóztak vele, így fogalmunk sem volt róla az első körbenézés után, hogy ő is a Pannónia ringen van. Az olasz paripákban gyönyörködtünk, mikor befordult a boxutcába. Mikor megláttam, egy pillanatra megállt bennem az ütő... Az egyik legnagyobb meglepetés volt számomra, amit autó okozott. Sok mindenre számítottam volna, de rá nem.

Ha valaki komolyan azt mondja, hogy júliusban 5 ilyen különlegességet fogok, ráadásul 2 nap eltéréssel, azt valószínűleg őrültnek tartom, de legalább nevetek rajta egy jót. Pedig semmi sem lehetetlen, ez ismét kiderült!