2015. november 8., vasárnap

Megültük a bálnát: Mercedes-Benz S600 Coupe 1994


Az idei évben valahogy sikerült egymásra találnunk a yountgimer Mercedes-ekkel. Az első alkalom, hogy tapasztalatot szerezzek a márkával, még kisgyerek koromban adódott. Egyik általános iskolai haverom nagyszüleinek volt egy 190-esük, illetve még talán most is a családot szolgálja az autó. Sok-sok évvel ezelőtt kemény munkával összespóroltak egy kis pénzt, vettek egy Mercedes-t és azóta is használják, nagy becsben van tartva "A Mercit", ahogy ők mondják. A Balatonra vittek minket vele egy kis nyári vakációra. A forma tetszett, ami pedig meglepett, hogy nem volt fordulatszámmérő a kocsiban, ilyet se láttam még azelőtt. Így kerültem közelebb a csillagos autókhoz kb. 11 éves koromban. Aztán a következő 10 évben valahogy elkerült a téma, egészen augusztusig, mikor Zoli barátom '94-es E200 Cabrio-jában volt szerencsém újra belekóstolni ebbe a világba.  A sors pedig alig több, mint egy hónappal később összehozott a szóban forgó évjárat modellpalettájának csúcsán szereplő S600-as változattal, ráadásul kupé formájában!
Épp KeS Mustangéknál jártam, igaz nem fotózással kapcsolatban. Persze, azért az ember mindig reménykedik, hogy pihen hátul valami érdekesség a garázsban, amire vethet egy pillantást és fel fogja dobni a napot. Egy restaurátor cégnél sose lehet tudni... Beszélgettünk kedves kolleginámmal az aktuális projektekről, mikor szóba került, hogy épp a telephelyen áll a 600-as. Nemrég készültek el a felújítással, ha van kedvem, megmutatja. Egy perccel később már az ezüst óriást vizsgáltuk az udvaron. A hosszú extralista, a 21 éves autóhoz képest fejlett technika, az egész megfogott. Annyira, hogy meg is beszéltük, a következő héten kihajózunk vele és a környéken lefotózzuk rendesen. Az S600 szinte megosztásért kiáltott, meg kell tudnia mindenkinek, akinek eddig kimaradt az életéből, hogy milyen egy Mercedes csúcsmodell  két évtizeddel ezelőttről.

A gép tehát a '91-ben piacra dobott W140-es kódjelű, Bálnának becézett S-osztály kupé változata, azaz egy 1994-es Mercedes-Benz S600 Coupe. Összesen 26.022 darab készült a kétajtós változatból. Érdekesség, hogy a 3 változat közül (420, 500, 600) a legkisebb, S420 Coupe a legritkább - ha már lúd, legyen kövér, szokták mondani, a másik két típus sokkal kelendőbb volt.  A 420-asból kevesebb, mint 2500, az 500-asból közel 15.000 készült. Az AMG változatokat figyelmen kívül hagyva a csúcsot a 600-as képviselte, melybe V8-as helyett V12-es motort szereltek, ebből több, mint 8500 hagyta el a gyártósort. Azt tehát, hogy ritka, már tudjuk. De vajon mit tud ezenkívül?
Bár nem vagyok nagy növésű (172 cm), így szinte minden autóban hátratolt első ülésekkel "tátongó űr" marad előttem, a kupéra ez fokozottan igaz. A zavaróan bőséges lábtér problémáját a minden irányba motorosan állítható, memóriás ülést előrehúzva meg is oldottam, így a képzeletbeli hátul ülőknek is maradt egy kis hely. Általánosságban szűkös a hely a hátsó sorban, ha kupékról beszélünk, azonban ekkora autónál (5065mm) meglepő volt a tapasztalt: habár magam mögött elférek, a hátsó szekcióban már korántsem olyan bőséges a helykínálat. Sebaj, ez a műfaj sosem erről szólt.
Ha már így bent ülünk, ejtenék pár szót az extralistáról is, hisz az ajtót kinyitva elénk táruló gomberdő látványa igényel némi magyarázatot: gyakorlatilag minden elektromosan állítható! Vannak itt például elektromos első és hátsó ablakok, elektromosan állítható fejtámlák (hátul is) és elektromos roló a hátsó üvegre. Aztán tempomat, fűthető tükrök, kétzónás klíma az első sorban, több fokozatban állítható ülésfűtés, kompresszoros, szintén több fokozatú deréktámasz - utóbbi megviccelt. Az 1-től 5-ig terjedő skálán tekerhető kapcsoló azt hittem az ülésfűtéshez tartozik, egyet tekertem rajta kíváncsiságból. Biztos ismerős az érzés, mikor minden gombot kipróbálna, megnyomna az ember, ez nem tűnt túl veszélyesnek. Nos, a tippem rossz volt, ugyanis váratlanul elkezdett valamiből sisteregni a levegő, mikor ereszt valami. Te jó ég, mit tettem? Szerencsére semmi rosszat, csak elkezdett leengedni a deréktámasz.
Ezek mellett az autóban található ABS, ASR, ADS, riasztó és tolatóradar is, illetve beszállás után egy kar automatikusan előrenyújtja az övet, megkönnyítve ezzel a becsatolást. Hátramenetbe kapcsolva pedig a sofőrt a hátsó széleknél kiemelkedő kis fém rudak segítik láthatóvá téve így a Coupe hatalmas méreteit, mutatva a sarkokat, elősegítve ezzel a parkolást. Ami pedig még említést érdemel, az a rengeteg bőr és az ízlésesen elhelyezett fabetétek. A sok felsorolt extra után legyinthetnénk, hogy ugyan, nagy cucc, hisz ezt egy középkategóriás autó is tudja...  De senki ne felejtse el, hogy alanyunk 21 éves! Lenyűgöző, mennyi mindent bele tudtak már akkor is zsúfolni egy járműbe. Az S600 a kor színvonalának szinte maximumát hozza, az pedig csak a technológia rohamos fejlődésének köszönhető, hogy ma ezek közül a kiegészítők közül nagyon sokat akár felár nélkül is viszont láthatunk egy elérhetőbb árú családi gépben.
Most pedig ideje elindulni! Csöndben, rezzenéstelenül siklik. Ugye nem lepődött senki meg? A V12-es morajából nagyobb gázadás esetén is alig hallatszik valami, a futómű pedig nem csak küzd azért, hogy mi a legnagyobb kényelemben utazzunk,  hanem meg is nyeri a csatát még hazai viszonyok között is. Az út egyenetlenségeiből szinte semmit sem érezni. Hiába '94-es az autó, egyáltalán nem tűnik korosnak, öregnek, vagy túlzottan elavultnak. Ez mai mércével is a business class. Ráadásul rakétákkal felszerelve, a csendesség ne tévesszen meg senkit. Meg az a 2250 kiló se, amennyit a Coupe nyom. Nehézsúlyban mozog, de nagyon tudja szedni a lábát, a 6 literes V12-es 394 lóerő és 570 nm nyomaték segítségével mozgatja a birodalmi cirkálót, melynek körülbelül 6 másodperc kell a 100 km/h eléréséhez.
A maffiózók kedvence státuszból már rég kikopott, de azért még megvan benne ez a fajta feeling is egy egészen picit. Legalábbis az első percekben nem tudtam teljesen elvonatkoztatni a sokakban berögzült sztereotípiáról. Nem mondom, hogy nem tűntünk kétes alakoknak, mikor az elhagyatott autópálya felüljáróhoz tartottunk a gazzal, bokrokkal szegélyezett földúton... De ez a gyanússág mára már inkább csak rossz előítélet, mi sem szerettünk volna elásni senkit. Mire elértük a fotózás helyszínét, már el is illant a pár pillanatig fennálló érzésem, hogy mi valami alvilági alakok lennénk.
A Coupe ma már sokkal inkább egy ígyenc falat, egy technikai remek és jelentés a múltból a Mercedes-től: "Mi már képesek voltunk erre a '90-es évek elején, és ezt elérhetővé tettük vevőink számára is." Az autó maga nem kifejezetten szép, de nagyon elegáns, különösen ezzel a két színű fényezéssel. Jól áll neki az ezüst és a szürke, ezzel bárhol meg lehet jelenni büszkén még ma is. Erőt és tekintélyt sugároz, ugyanakkor visszafogott is egyben, a csúcs felszereltségről csak a hátsó S600 felirat és a C-oszlopokon lévő V12 jelzés tanúskodik.
Összességében lenyűgözött az S600, ugyanakkor felmerül a kérdés, mire jó? Igazából semmire. Egy cseppet sem praktikus nagy, nehéz dög. A V12-es fogyasztása és egy esetleges nagyobb szerviz a pénztárcánkat sem kíméli. Ha valaki él és hal az ilyenekért, az éppen eljárhat vele napi szinten, de ez már nem erre való. Az S600 Coupe egy remek youngtimer és későbbi oldtimer alap, amit érdemes néha kigurítani a garázsból, autókázni vele egyet a feeling kedvéért. Vagy esetleg elmenni vele egy nagyobb utazásra kettesben, erre például abszolút ideális lehet. Kéne? Nem igazán, de nagyon bánnám, ha nem hozott volna vele össze a sors. Szimplán csak másnak való. Például Mercedes fanatikusoknak, német autó kedvelőknek, akik vágynak valami nagy, komoly, különleges, ritka dologra még megfizethetőbb áron (5-6 millió egy igazán szép, karbantartott példány). Nekik nyugodt szívvel ajánlom!
Érdemes lesz később visszanézni a blogra, a következő cikk alanya nem más lesz, mint egy utolsó léghűtéses szériából származó Porsche 911 Carrera!
Addig is kövessetek a Facebook-on: www.facebook.com/kereknyom

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése