Valami Amerika... - Cadillac Eldorado Biarritz Convertible 1959

Nyugodtan bele lehet kötni, de véleményem szerint az amerikai autóipar körülbelül 1950 és 1973 között élte a fénykorát. Az ötvenes évek vasai méretükkel és máig rendkívül egyedinek mondható formavilágukkal írták be magukat az autós történelembe nagybetűvel. 5-6 méter közötti óriás cirkálók uszonyokkal, vezérsíkokkal, fecskefarkakkal. Ilyen merész, egyedi formákat azóta sem láthattunk az autós világban. A kétezres évek közepe felé megjelenő retro hullám amerikai lovasai általában már az izomautó korszakból kölcsönzik stílusukat. Apropó, izomautó korszak, emiatt emelném ki a hatvanas éveket. Az előző évtized formái elkezdtek tisztulni, (véletlenül sem unalmasok, csak) unalmasabbak  is lettek, lassan véget ért a hihetetlen formák, színek, kialakítások kavalkádja. Viszont 1964-ben a Ford elő állt egy legendával, mely idén már 50. születésnapját ünnepli! Igen, a Mustang volt az, amit sorra követtek az újabb és újabb vetélytársak: Dodge Charger, Challenger, Plymouth Barracuda, Chevrolet Camaro... Aztán el is értünk 1973-ba, jött az olajválság, és ez az autós álomvilág szertefoszlott. Persze, izomautók és más klassz járgányok is készültek ezután, de ez az év mindenképpen hatalmas törést jelentett az USA autóiparának.

Ha egy '58-as Impalára azt írtam, hogy "Ha a Jailhouse rock autó lenne, valahogy így nézne ki", akkor az '59-es Eldorado minimum az egész Rock and Roll műfaj guruló szobra!

Mint azt már említettem, a kétezres években több múltidéző dolog született, az előbbi felsorolásból is nem egy autó modern generációja idézte fel stílusában a fénykort. De az 1950-1960 közötti időszak formái nem kerültek elő az íróasztal fiókjából. Pedig hihetetlenül vagány gépek születtek ebben az időben! Mennyire menő dolog már a hátsó lámpát felhajtva tankolni? Vagy csak úgy elrotyogni az értelmetlenül nagy, ám elpusztíthatatlan V8-assal az orrod előtt, miközben a lemenő nap sugarai játszanak a karosszéria ívein... Ha pedig a menetszél, vagy a csajok (mert egy ilyen autóba jó sok befér) összeborzolnák a hajad, no problemo, kiszállsz, és valamelyik óriási krómfelületen belövöd a sérót.  Talán  nem is baj, hogy ezek a formatervek nem kerültek azóta elő. Nem lenne őket könnyű modernné, "divatossá" tenni, és igazából nem is kell, hogy aztán létrejöjjön valami 21. századi műanyag, kamu izé, amiben keressük azt a régi feelinget. Az ötvenes évek egy életérzés volt, gazdasági virágzás, szabadság, óriási verdák, V8, rock and roll. Idézzük fel ezt a kort inkább egy olyan dologgal, mint a  képeken látható 1959-es Cadillac Eldorado Biarritz Convertible:

1959 mindig is a kedvenc évjárataim közé tartozott. Ebből az évből két márka is általános stílusjegyeivel meghódított. Az egyik a Chevrolet, a másik pedig a Cadillac. Az amerikai autókat kedvelő emberek közül ki tudna ellenálni például egy '59-es Impalának? A Chevy erre az évre (főleg az autó hátuljára) nagyon ütős formatervet dolgozott ki! Egyedi, markáns, összetéveszthetetlen. A Cadillac-nél pedig eközben feltették a pontot az i-re, beérett a folyamat, megalkották a fecskefarkak fecskefarkát! Véleményem szerint ez volt a csúcs. 1960-tól eltűntek a rakétalámpák (illetve az Eldorado Brougham kivitelén '59-ben sem voltak), majd egyre egyszerűbbé, visszafogottabbá vállt a hátsó kialakítás az évek múlásával.

Az Eldorado, mely a Cadillac modellpalettájának csúcsát képezte, számos extrát tartalmazott a többi változathoz képest, az egyik ilyen például a távvezérlős csomagtartó fedél volt. Három kivitelben létezett a típus: Seville, mely a kétajtós kupét takarta (975 darab legyártott példány), Biarritz Convertible, mely a képeken is látható, szintén kétajtós kabriolet (1,320 darab), a harmadik változat pedig a négyajtós Brougham (99 darab) volt. Utóbbi volt a modellpaletta legdrágább tagja 13,075 dolláros árával. A kupé és kabrió változatokért mindössze 7,401 dollárt kértek (ez volt '59-ben a legdrágább nyitott tetős autó a piacon).  

Az autó kegyetlen hosszú, 5,715 mm. A gép orrában egy 6,4 literes V8-as dolgozik 345 lóerő (és 590 Nm nyomaték) teljesítménnyel, mely 25-tel több, mint a mezei változatokban. Kell is ennyi, hogy még dinamikusan tudjon mozogni az a  2380 kiló.
Nagyon meg kell becsülni ezeket a vasakat, hiszen ezzel a karosszériával, ezekkel a hátsó lámpákkal csupán egy évig készültek a Cadillac-ek. Legendás kor remekei, igazi kultusztárgyak, fel is ment az áruk az évek során rendesen. Az Eldorado változatok árai már-már csillagászatiak. 150-200.000 dollár, illetve Európában ugyanennyi euró között mozog egy-egy példány ára. A korábbi évjáratok Biarritz Convertible-jei 90-100.000 eurótól már elérhetők (legalábbis Németországban a mobile.de szerint), egy '55-ös példány a hazai piacon is fellelhető mindössze 13.000.000 forintért. "Átlagos" '59-esek egyébként 6-12 millió forint között találni szép állapotban (legalábbis a képek alapján), szóval aki szeretne magának 2 tonnányi Amerikát és egy kis rock and roll életérzést, még hozzájuthat 10 millió alatt álomautójához. Nagy köszönet illeti az EK Auto-t, amiért szóltak, s lefotózhattam ezt a szépséget!

A végére pedig a poén: a cikk írása közben '59-es Cadillac-ek után böngészve arra a megfigyelésre jutottam, hogy az Eldorado modelleken lévő oldalsó krómcsík a szélvédőtől indul, majd egészen a hátsó lámpáig elmegy, ahol visszafordul, s a küszöbön ér véget (így). Ellenben a Series 62-eseknél csak egy szimpla krómcsík található az autó oldalán. Tehát, mint kiderült, sikerült a cikket egy Series 62 Convertible köré felépíteni. Már nincs szívem törölni az írást, remélem azért tetszett. Ismét beigazolódott a nagy igazság: sose higgyünk vakon az autón lévő felirat(ok)nak, még akkor se, ha egyébként úgy tűnik, hogy nincs különbség a típusok között. Ezt most csúnyán benéztem.