Vannak olyan dolgok, amiket kisgyerekként elég egyszer meglátnunk, elolvasnunk vagy meghallanunk, és akkor bekattan valami... Sok minden bekattant nálam is, mint például néhány bizonyos autótípus. Legyen hát szó most egy ilyen négykerekűről, még pedig az alábbiról:
Mindig is lenyűgözött a McLaren F1. 8-9 éves voltam, mikor először megláttam a Világrekordok 2003 című könyvemben. Tágra nyílt szemekkel olvastam a nagy számokat: 12 henger, 627 lóerő, 386 kilométer/órás végsebesség, 3,2 másodperces százas (más források szerint 60 mérföld/órás = 96,5 km/h) sprint. Az autókat már akkor is imádtam, így gyakran visszatértem az adott oldalra gyönyörködni a fotóban, és újra meg újra elolvastam a leírást. Akkor a kedvenc típusommá vált az F1, amihez a Need For Speed II a benne megtalálható videóval és képekkel nagyban hozzájárult. Ebben az időben szerethettem bele a '80-as, '90-es évek szuper és szuper és hiperautóiba, mint a Lamborghini Countach (még nekem is a szobám falát díszítette, illetve díszíti a mai napig), a Diablo SV, a Jaguar XJ220, a Ferrari 550 Maranello, a Lotus Esprit V8, a Ferrari F50 és még sorolhatnám... Az előbb felsorolt listában szereplő gépek mai napig az örök kedvenc kategóriába tartoznak nálam, ahogyan a McLaren F1 is, melynek első helyét még a fejemben valamivel később végbemenő Porsche térhódítás sem tudta elvenni. A különféle változatok közül a letisztult, egykori rekorder, alap verzió a favorit, pont úgy, mint amit könyvben és a programban láttam. Általános iskola alsó tagozatban, mikor különböző fogalmazásaim főszereplője is volt a típus, nem gondoltam volna, hogy valaha birtokolhatok is egyet. Aztán úgy hozta a sors, hogy 20 éves koromra McLaren tulajdonos lettem...
... egy 1:18-as méretarányú AUTOart McLaren F1 tulajdonosa! Az 1:1-es verzióról már letettem, az alapból is hihetetlenül drága, millió dolláros sportkocsi ára manapság a 9-10 millió euró körül mozog. Nemrég látott napvilágot a hír, miszerint Rowan Atkinson 11 millió euróért árulja fantasztikusan gyönyörű (és kétszer csúnyán összetört, bár a gyár által teljes mértékben helyreállított) F1-esét. Akármilyen optimista vagyok is, azt hiszem, hogy ez a vonat már elment, marad a 964 Targa, mint elérhetőbb álom. Na, de vannak különféle modellgyártók, akik kisegítik (vagy kihasználják?) a magam fajta megszállottakat, és valóra váltják álmaikat különböző méretarányokban. Három éve még csak Maisto, Bburago és hasonló kategóriás gyártóktól származó modellekből állt flottám, mikor egy HotWheels Elite 308 GTB megvétele, majd ezt követően egy AUTOart Porsche 930 Turbo 3.0 beszerzése után elkapott a gépszíj. Lenyűgözött e két 1:18-asnak a kidolgozottsága, "tökéletessége" az addigi gyűjteményem tagjaihoz képest. Szép lassan elkezdtek hát szaporodni a gépek a prémiumabb gyártóktól, kicsit beleástam magam a témába. Természetesen fel is merült az 1:18-as McLaren F1 gondolata, így jöhetett a variációk egy témára című fejezet, az internetes keresgélés. Örök favoritként valami nyálcsorgatós darabot szerettem volna szerezni, tehát a Maisto egyből ki lett lőve. Kedvenc gyártóm, az AUTOart verziója eredetileg szóba sem jött, hisz az ebay-en lévő 57-65 ezer forintos árak kiverték a biztosítékot.
Ezután a nem olyan rég bemutatott Minichamps verzióval is szemezgettem, de a képeket nézve nem győzött meg, nem találtam elég szimpatikusnak. Bár egy AA változat képeinek megtekintése után melyik tűnik igazán annak, kérdezem én most a modelles kollégákat? Így arra jutottam, egy UT Models változatot kéne szereznem, miután az itthon árult AUTOart verziók hirdetői érthető módon mindig nemet mondtak a modell piaci árához képest némiképp alacsony, de talán még nem pofátlan ajánlataimra (de hát valahol meg kell húzni a határt). Már ajánlatot is tettem egyre, mikor felbukkant egy F1-es az utóbb említett, A-betűs gyártótól, az hirdető által kért összeg pedig hihetetlen mód megegyezett közgázos kifejezéssel élve rezervációs árammal. Tehát még pont annyit kértek érte, amennyit még épp hajlandó lettem volna kifizetni. Innentől kezdve már csak az volt a kérdés, hány órába telik magamat meggyőzni arról, hogy én akkor ezt most megveszem. Pár nappal később már meg is volt számomra minden idők legkomolyabb szériaautója a gyűjteményben.
Lássuk hát, mivel találkozik az ember a doboz felnyitása után! Ami egyből feltűnt, az a "hülyeségek" halmaza, de a jó fajta hülyeségeké, melyek a modellhez, vagyis inkább az élményhez járnak. Mert ilyen árért már azt kell kapnia az embernek, de ezt a gyártó tudja jól. Ezért is ad olyan dolgokat az autó mellé, mint a saját márkás feliratú nagyító, a szintén AUTOart logóval ellátott törlőkendő, a Certificate és a kis füzet, melyben információkat találunk a típusról, és rengeteg képet láthatunk a modell mindegy egyes apró részletéről, melyeket érdemes aztán szabad szemmel felfedezni.
Az élményt fokozva csak ezek tanulmányozása után csavaroztam ki a hőn áhított műremeket, majd kezdtem a szemügyre vételt. Még nem volt olyan modellem, melybe nem tudtam belekötni, valami kis apróság mindig volt, amely nem stimmelt/picit más volt az eredeti autóhoz képest, nem élethűen lett kidolgozva. Hát, ez nem olyan! Akármennyit nézem, nem találok oda nem illő, más, furcsa, csúnya részletet. Hihetetlen, de nem... Hozzáteszem, nem is szeretnék. Nem véletlenül volt ez oly sokáig a gyártó "Recommended", azaz ajánlott termékei között.
Az általam beszerzett változat a Magnesium / Metallic Silver színű, bár ezzel azt hiszem nem mondtam sok újat. A gyártó még feketében, fehérben és "platinum ezüstben" kínálja. Rendkívül sok finom részletet fedezhetünk fel az autó külsején anélkül, hogy bármit kinyitnánk. Minden szinte tökéletes, rendkívül részletes. Mint már mondtam, kötözködni nem is tudok. A beömlők, a lámpák kidolgozása példás, ahogyan az a képeken is látható. Ami meglepett, az a "futómű" megléte, a kerekek rendkívül finom rugózása, más flottában lévő (jellemzően Porsche vagy Corvette) AUTOart modellen ez hiányzik. A féknyergek, felnik egyaránt példásak, a központi csavar közepén pedig látható az F1 felirat is természetesen.
Mindig tanul valamit az ember, különösen akkor, ha olyan típusról van szó, melyet még sosem látott élőben. Meglepő újdonságként fedeztem fel, hogy az ajtók gyakorlatilag benyúlnak a küszöb alá, ami korántsem olyan vastag, mint azt gondolná az ember. Ebből adódik egy kis kellemetlenség, legalábbis ami engem illet. Szokás szerint a küszöböknél fognám meg a modellautót. Sajnos ez itt nem opció, hisz igazából az ajtóknak az alján van a kezem. Miután ezeknek a nyitási mechanikája modellek szintjén eléggé összetett és érzékeny, nem pedig valami egyszerű, vastag zsanér, ezért nem szívesen feszegeti ezt az ember, főleg ha ilyen különleges és egyáltalán nem olcsó dologról van szó. Hasonló a helyzet a csomagtartó résznél is (amire mindjárt kitérek). Lehet még csak nem szoktam hozzá, és túlságosan elővigyázatos is vagyok, de jobb ezekre figyelni, mint aztán egy óvatlan mozdulattal kárt tenni kedvencünkben.
A csomagtartóra egyszerűen csak annyit tudok mondani, hogy zseniális. Mint ahogy az az igazi gép esetében is van, mindkét oldalt az ajtók mögötti panelben van kialakítva egy tároló rekesz, melybe minimális mennyiségű poggyászunkat tehetjük. Hiperautó szinten helykihasználásból dícséretes! Ami a hihetetlen, hogy ezt nem csak kiválóan megvalósította az AA, hanem még az F1 feliratú, méretre szabott bőröndöket is legyártották hozzá mindkét oldalra... A rekeszek zárása ötletesen van megoldva, kis mágnesek segítségével, így nem kell tőle tartani, hogy óvatlan mozdulatokra kinyílnak ezek a részek. A paneleknek a belső oldalán pedig ott a karbon(minta), abba sem lehet belekötni.
Belső fotót nehéz összehozni, egy ilyen sikerült. Igazából magáért beszél a kép, nagyíthatjuk nyugodtan a képet, nem fogunk találni bántó részleteket. Nem hiába, aki nagyítót csomagol a modell mellé, az tudja, mit csinál, hisz nem veszélytelen az ötlet. A kilométeróra, az ülések, a gombok mind precízen ki vannak dolgozva. Ó, csak egyszer élném meg, hogy igazából ott üljek középen az F1 V12 felirat mögött...
Az orr rész és a hátsó spoiler egyaránt nyílik, újabb részletekben merülhetünk el, ha eddig még nem lett volna elég.
A gyártó oldalán is elérhető néhány kép a modellről, ott tovább lehet gyönyörködni, vagy pedig meggyőzni magunkat abban, hogy igen, ez kell! Őszintén ajánlom mindenkinek, rajongóknak és a típus iránt érdeklődő gyűjtőlnek egyaránt, nem fognak csalódni. Egyetlen negatívum, amit most fel tudok hozni a saját példányom ellen, az az, hogy nyikorognak a kerekek, ha tologatom az autót. Erre egyszerű a megoldás: nem kell tologatni, nem játék. Ez egy "műtárgy", egy gyűjtői darab, egy hatalmas büszkeség, amit néha elő kell venni, megtörölgetni, kinyitni, megcsodálni, sóhajtani egyet, aztán visszarakni a vitrinbe, és reménykedni, hogy legalább egyszer összehoz a sors egy igazival az utcán. És akkor egy (nagyon)nagybetűs tétel teljesülne az autós bakancslistáról. Remélem egyszer eljön az a nap, én optimista vagyok!
